Na és akkor szembe jön velem ez, itt.
2009. okt. 13.
Valami más
Mostanában Douglas Adams írásaival fekszem és kelek, az ebédszüneteim nagy részét könyvek fölött töltöm. Épp Dirk Gently történeteit falom, majd írok is róla, és közben már keresem, honnan tudom megszerezni a "Galaxis útikalauz stopposoknak" egyes részeit. Amúgy van már hatodik kötet is, itt lehet utána nézni.
Na és akkor szembe jön velem ez, itt.
Hát nem néz ki tök jól? Jó lenne ebben a hideg időben ilyen izében olvasgatni.
Na és akkor szembe jön velem ez, itt.
2009. okt. 12.
Beszterce ostroma
Vendégposzt, írta Arwen:
Mikszáth Kálmán a 19. század legolvasottabb írója volt, s egyben az én egyik kedvenc íróm is. Annyira szereti saját regényeit, szereplőit, szinte eggyé válik velük és csak mesél, mesél, olyan átéléssel, hogy az olvasóit is magával ragadja és lehetetlenség letenni a regényeit. Róla és regényeiről is csak pozitív fényben tudok beszélni.
A Beszterce ostroma az író egyik legbohókásabb regénye. Hőse Pongrácz István a józanság és az őrület határán borotvaélen táncoló várúr, aki birtokán középkori szokások szerint éli életet, mindezt persze a 19. században. Pongrácz grófot környezete őrültnek tartja, és mindezt csak azért, mert ő más, máshogy gondolkodik, máshogy cselekszik, mint az emberek általában szoktak. És, mint tudjuk ez az életben is így van, a tőlunk nagyon-nagyon eltérő embert (aki mindig kilóg a sorból) nem tudjuk tiszta szívvel elfogadni, a szívünk mélyén különcnek, furcsának tartjuk ket. Magunkat meg persze az elfogadhatók, a tökéletesebbek sorába soroljuk. Pongrácz is egy ilyen sorból kilógó figura, aki mindenkit meghökkent maga körül. Néha mi, olvasók is őrültnek tartjuk, néha sajnáljuk, megértjük őt, néha meg csak mosolygunk rajta. Egy azonban biztos, mindenféleképp érdemes elolvasni az ő élétének történetét, márcsak azért is, hogy rájöjjünk, mi melyik oldalon állunk. Mi vagyunk a hétköznapi, szabályok szerint élő, átlagemberek? Vagy éppen az „őrült Pongrácz Istvánok“ sorát bővítő különc fura figurák? Hm?
Mikszáth Kálmán a 19. század legolvasottabb írója volt, s egyben az én egyik kedvenc íróm is. Annyira szereti saját regényeit, szereplőit, szinte eggyé válik velük és csak mesél, mesél, olyan átéléssel, hogy az olvasóit is magával ragadja és lehetetlenség letenni a regényeit. Róla és regényeiről is csak pozitív fényben tudok beszélni.
A Beszterce ostroma az író egyik legbohókásabb regénye. Hőse Pongrácz István a józanság és az őrület határán borotvaélen táncoló várúr, aki birtokán középkori szokások szerint éli életet, mindezt persze a 19. században. Pongrácz grófot környezete őrültnek tartja, és mindezt csak azért, mert ő más, máshogy gondolkodik, máshogy cselekszik, mint az emberek általában szoktak. És, mint tudjuk ez az életben is így van, a tőlunk nagyon-nagyon eltérő embert (aki mindig kilóg a sorból) nem tudjuk tiszta szívvel elfogadni, a szívünk mélyén különcnek, furcsának tartjuk ket. Magunkat meg persze az elfogadhatók, a tökéletesebbek sorába soroljuk. Pongrácz is egy ilyen sorból kilógó figura, aki mindenkit meghökkent maga körül. Néha mi, olvasók is őrültnek tartjuk, néha sajnáljuk, megértjük őt, néha meg csak mosolygunk rajta. Egy azonban biztos, mindenféleképp érdemes elolvasni az ő élétének történetét, márcsak azért is, hogy rájöjjünk, mi melyik oldalon állunk. Mi vagyunk a hétköznapi, szabályok szerint élő, átlagemberek? Vagy éppen az „őrült Pongrácz Istvánok“ sorát bővítő különc fura figurák? Hm?A másik ok, hogy miért olvassuk el a történetet: választ kapunk Mikszáthtól arra a kérdésre is, hogy lehetünk-e boldogok különc életmóddal, vagy, hogy egyáltalán ki a boldogabb, az „őrült“ vagy a „normális“?
2009. okt. 8.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
