Isaac Asimov Alapítvány-Trilógiáját kicsit úgy olvastam, mint egy történelemkönyvet. Csakhogy a megszokott történelemkönyveknél azért izgalmasabb volt illetve jobban meg volt írva.
Nemhiába hozzák a regényt kapcsolatba a Római Birodalom történetével, van köztük néhány párhuzam, apró mozzanatok, amire most nem térnék ki részletesen. Esetleg csak olyan érdekességet említenék meg, mint az "első polgár" fogalma vagy a Pax Galactica. De nem ezért juttatja eszembe a történelemkönyveket, hanem mert Asimov egy hosszú, változásokkal teli időszakot mesél el egy jövőbeli galaxis történelméből.
A regény elején az Első Galaktikus Birodalom hanyatlásának kezdetén tart. Hari Seldon, egy pszichohistorikus tudós, a pszichohistória matematikai számításaival arra a következtetésre jut, hogy a birodalom szétesése után egy harmincezer éves kaotikus időszak következik majd. Számításai szerint ez a periódus lerövidíthető ezer évre. Ennek érdekében pedig létrehoz egy kolóniát Terminus bolygóján, az Alapítványt. Az Alapítvány arra hivatott, hogy a jövő nemzedékei részére összegyűjtse a galaxis tudását az Encyclopedia Galacticában. Seldon tervében a lehető legjobb feltételeket próbálja megteremteni ahhoz, hogy ez a barbár időszak ne tartson tovább egy évezrednél. Ez azonban nem merül ki az emberi tudás felhalmozásában, az Alapítványnak illetve mint ahogy később kiderül, a Második Alapítványnak nagy szerepet szán a Seldon-terv megvalósításában.
Asimov, illetve a regényben a szociológus Seldon, abból indul ki, hogy a pszichohistória segítségével a történelem előre kiszámítható, mert a nagy tömegek reakciói és fejlődése szintén kiszámítható jelenségek. Ìgy aztán a jövő is kiszámítható, előrejelezhető. Érdekes feltevés, ami nem számol azzal, hogy az egyén befolyásolhatja az események lefolyását.
Arra ne számítsunk, hogy ha egy szereplőt megkedvelünk, megtudhatjuk mi történik vele, ha befejeződik a fejezet és hosszadalmas jellemfejlődésen sem megy keresztül egy szereplő sem. Az egyén ugyanis ilyen szempontból nem fontos. Nem fontos azért, mert a pszichohistória szerint a történelem mozgatóereje nem az indivíduum, hanem kiszámítható folyamatok követik egymást. Háború után béke, béke után háború. Leegyszerűsítve persze.
Az egyes fejezetekben, amik legtöbbje először külön elbeszélésként jelent meg, végigkövethetjük az Alapítvány történetét megalapításától kezdve majdnem 380 éven keresztül. Háború a Birodalommal, polgárháború, titkok és intrigák, minden van a regényben, ami izgalmassá teheti azt. Bár a Birodalom újraegyesítéséig nem jut el a történet, a feszültséget Asimov zseniálisan kezeli, úgyhogy a regény végén elismerően (és elégedetten) bólogattam. Elég titkot fedett fel ahhoz, hogy leessen az állam de mégis kíváncsi maradjak az Alapítvány-sorozat többi részére.
PS: Azt hiszem tényleg és véglegesen megszerettem a scifi irodalmat.
Asimov, Isaac: Die Foundation-Trilogie. Heyne Verlag, 2000.
A jó elbeszélés attól jó, hogy rövid idő alatt fokozza a feszültséget és a csattanótól a végén szinte tátva marad a szánk. Egyszerűsítek persze. Na de Bloch-nak ez megy. Pontosan ezért tetszett annyira az első novella, a Yours Truly, Jack the Ripper. Legismertebbnek számító történetei is helyet kaptak a kötetben, mint az I Like Blondes illetve a mesteri The Man Who Collected Poe. A horrortörténetek és földönkívülis „mesék“ mellett felbukkan az időutazás témája is (The Past Master), a That Hell-Bound Train pedig a maga nemében gyönyörű történet a boldogságkeresésről és emberi természetről, mégha nem is kimondottan vidám. 
