2009. márc. 17.

San Gennaro vére I

Olvastam keveset Máraitól, de ezt a regényt sajnos még hallomásból sem ismertem. Eddig. A véletlen hozott vele össze, egy könyvesboltos téblábolás közben vettem észre az egyik polcon. Megláttam, hirtelen felindulásból elvittem. Persze fizettem is érte. 
Röviden, mit lehet tudni a regényről. Nem sorolják Márai jelentősebb művei közé, de egyfajta önvallomásának, az emigráció illetve hontalanság irodalmi kifejezésének tartják. Az író 1952-ben Olaszországot elhagyva az Amerikai Egyesült Államokban, pontosabban New York-ban telepedett le. Itt írt regénye azonban olasz környezetben játszódik. Az 1940-es évek végén járunk, Nápoly és környékének csodálatos mediterrán vidékén. A regényben a nápolyi kisemberek, kiskereskedők, elszegényedett előkelők világát jeleníti meg Márai az olvasó előtt. Valahonnan Kelet-Európából titokzatos menekültek bukkannak fel, egy pár érkezik, akik közül a férfi öngyilkos lesz. Az öngyilkosság okát kutatja egy pap, egy rendőrnyomozó, a hatóság képviselői. 
A következő néhány részes olvasónaplóban talán kiderülnek az okok, miért lett a titokzatos idegen öngyilkos, miért hagyta el hazáját így tiltakozva a kommunizmus ellen, ki is volt ez az ember. Szóval majd kiderül. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése