2009. jún. 9.

Tükrök és szemfényvesztés

Régi lemaradásomat most behoznám, idetennék egy bejegyzést végre valamiről, amit a közelmúltban olvastam. Meglátjuk, hogyan sikerül. Szóval írjunk egy kortárs, stílusalkotónak tartott, sztárolt angol író egy kötetéről.

Neil Gaiman azzal keltette fel az érdeklődésemet, hogy legtöbbször ódákat zengenek róla, rengetegszer belebotlik az ember, ha böngészik a neten. Aztán kaptam kölcsön egy könyvet.
A "Tükör és füst" novellák és versek gyűjteménye, az eredeti 1998-ban jelent meg. A magyar fordítás, amit a kezemben tartok, 1999-es kiadású. Szerintem egy borító lehet akármilyen, nekem személy szerint végül is mindegy, hogy illik-e a könyvhöz, mert úgyis a szöveg számít. A borító "csak" elad (bár igaz, van hogy nem azt ígéri, amit kapunk). Olvasóként az én saját szempontomból viszont ez legtöbbször nem fontos. De ebben az esetben kicsit zavar a kék nő fekete fehérneműben, valahogy nem jön be. Inkább kinyitom a könyvet, beleolvasok.
Nem kis várakozással indultam neki a dolognak, féltem, hogy csalódom, de nem. Trollok, ördögök és más furcsa szerzetek, mesebeli jelenetek, nem kis melankóliával átszőve. Gaimannél úgy tűnik nem takarított ki rendesen "Az álomseprő". Igaz, nem lett belőle egy halandzsázó őrült, de elég porcica és piszok maradt nála, hogy éberen ne szabaduljon teljesen az álmok szerzeteitől.
A kötet szerkezete érdekes. Nem kedvelem a bevezetőket, de Gaimannek különös érzéke lehet hozzájuk. Kis mesélés, kis ars poetica, kis önirónia. Minden novellához rövid kommentár jár, érdekes háttérinfomáció. Mintha bennfentessé tenne minket ezáltal, mintha magyarázna nekünk icipicit,  bár ez nem jelenti, hogy ezek a megjegyzések számunkra mindenképp fontos információt tartalmaznának. Viszont Gaiman engem teljesen meggyőzött arról, hogy nekem is írónőnek kellene állnom:
"Még mindig nem sikerült meggyőznöm magam, hogy ez igazi foglalkozás, de mást már túl késő: olybá tűnik, sikerült végül olyan pályát választani, amihez nem kell korán fölkelnem. (Gyermekkoromban a felnőttek azt mondogatták, ne találjak ki dolgokat és figyelmeztettek, mi minden történhet, ha nem hagyom abba. Tapasztalataim alapján az, hogy sokat utazom külföldre, és nem kell túl korán fölkelnem.)"

Az említett szempontokat figyelembe véve, komolyan elgondolkodom ezen a lehetőségen. De térjünk vissza a novellákhoz, amik között néhány vers is el van bújtatva. Történetei hangulatát és stílusát sajátosnak,  egyedinek tartják a maga műfajában. Mivel nem ismerem ki magam az irodalom eme műfajában, így hiszek a többieknek. Az biztos, hogy furamód élethűen álomszerű történeteit minden valóságtól való elrugaszkodása ellenére el lehet hinni. Ez a jó a történetekben úgy álatalában. A tény, hogy Mrs. Whitaker, a nyugodt természetű, angolosan udvarias hölgy, kandallópárkányán nyugszik a Szent Grál, teljesen elfogadhatónak tűnik számomra ("Küldetés"). Egyszerűen jól van megírva.

A címben említett tükrök, amit bűvészek illúziókeltéshez és trükkökhöz használnak, a történetekben is hasonlóan működnek. Olyasmit mutatnak, ami van, de mégsincs. Bár hamis képet láttatnak a valósághoz képest, alapjában véve létező dolgokat ferdítenek el. A "Hó, tükör, almák" is hasonlóan működik. A kitalált történetet, ami eleve illúzió a valósághoz képest, még egyszer elferdítve teljesen új lehetőséget, ha úgy akarjuk, új igazságot mutat meg. Az egyik legjobb novellának tartom a kötetben (nem úgy, mint a "Bay Wolf"-ot).
A történetek közül nekem néhány melankolikus, néha egész pozitív kicsengésűnek tűnik. Ahol gonosz van, ott van jó is. Ahol alakotváltó ördög ront az emberekre, ott van macskaként megjelenő védelmező őrangyal is ("Az ajándék"). De semmi sem fekete-fehér, a Gaiman-novellák sem azok. Nem szeretném értékelni, miféle helyet tölt be ez a kötet vagy Gaiman a fantasy kategóriájában, mert nem értek hozzá. Mindenesetre a novellák kellően abszurdak, már-már groteszkek ("Leszállítjuk, nagykeráron", "Változások"), mégis van igazságtartalmuk, mondanivalójuk, néhol meseszerűek ("Baglyok leánya", "Troll"), búskomorak, meglepőek és elgondolkodtatóak, így aztán nem nehéz szeretni őket.
Neil Gaiman: Tükör és füst. Budapest: Benefícium, 1999.

5 megjegyzés:

  1. ez most bólogatás, helyeslés, ironikus vigyorgás vagy elnéző mosoly??? :P

    VálaszTörlés
  2. Én bevallom őszintén és bátran: nem tetszett ez a Gaiman-kötet. Vérszegénynek éreztem.

    VálaszTörlés
  3. Orülök, hogy öszinte vagy és bátor véleményt formálni :)Nekem ez volt az elsö találkozásom Gaimannel és ezzel a zsánerrel is. Nemigazán van összehasonlítási alapom, de ez a kötet tetszett, jó volt olvasni. Mindenesetre vérben szegénynek nem találtam :)

    VálaszTörlés