Tavaszhívogató könyvjelző

Book. Book. Book.

 

P. G. Wodehouse: Forduljon Psmithhez!

Megfogadtam, hogy addig nem kezdek új olvasmányba, amíg be nem fejezem azt a fél polcnyi megkezdett könyvet, ami rám vár. Azt hiszem ez most az a kivétel, ami érősíti a szabályt.

Bár szeretem ezt a fajta angol humort, ami az olyan sorozatokat is jellemzi, mint a „Csengetett Mylord?”, ez most nem tudott megfogni. Kicsit sok volt talán az egy regényre eső szélhámosok, csalók és simlis alakok aránya, még ha a maga módján kedves is a történet. Nem sikerült befejezni, félretettem. Talán egy legközelebbi hosszabb vonatútra magamal viszem, amikor az embert nem zavarja, ha néha leejti a könyvet a térdére és elbóbiskol.

Wodehouse, P. G.: Forduljon Psmithhez! Budapest, Ciceró, 2005.

WM. Paul Young: A viskó

Nagyon kíváncsi voltam erre a könyvre, még akkor is, ha az olyasféle reklámszöveg, mint amilyen a hátsó borítón olvasható, általában elrettent az olvasástól, mintsem meghozná a kedvem. Megrázó, lebilincselően izgalmas és izgalmasan provokatív, sőt Demi Moore ajánlja, aki szerint egy sorsfordító erejű olvasmányt tart az olvasó a kezében. Az ilyesmi engem szkeptikussá tesz, de igyekeztem nem tudomást venni erről és mindenféle előítélet nélkül olvasni.

A könyv eleje érdekesnek is tűnt. A mesélő egy barátja, Mack, vagyis Mackenzie Allen Phillips életének egy rettenetes tragédiáját fedi fel lassanként az olvasó előtt. Elmeséli hogy tűnt el Mack kislánya, mesél a gyermekkoráról és apjával való kapcsolatáról. Mack a regény elején levelet kap egy ismeretlen feladótól, aki találkozni szeretne vele. Minden ezzel indul és ez kuszálja össze a dolgokat. Talán a kíváncsiság hajtja, hogy visszatérjen arra a helyre, amely élete legszörnyűbb emlékeit idézi fel benne, a viskóba. Egy hétvégét tölt el ott és egy olyan találkozásban lesz része, amit egyáltalán nem nevezhetünk mindennaposnak. A poént nem lövöm le. Mindenesetre fura dolgok történnek, amik által Mack szembesül saját kételyeivel és fájdalmával.

Kíváncsi lennék, mit gondol a könyvről egy keresztény. Én nem kimondottan hívő lévén bizonyára máshogy értelemzem a dolgokat. Azt értem, hogy az író saját elképzeléseit és világnézetét vetette papírra, amivel persze nem kell egyetérteni, és keverte ezt egy kis fikcióval. Csakhogy bizonyos kérdéseket nekem túl egyszerűen tálal. Olyan témákra, amikről évszázadokon keresztül teológiai viták folytak, két mondatban megoldást kínál. Túl tömören, instant formában. Csak a végeredményt kaptam, hiányzott az a bizonyos pszihológiai fejlődés a főszereplő részéről. Mack bár változáson megy keresztül, de nekem ez erőltetettnek tűnt, a heppiend érdekében történő szükséges.
A regény végén van még egy bizonyára csavarnak szánt esemény, ami szerintem már teljesen felesleges. A B-kategóriás amerikai filmek végén van ilyesmi. Nem is csavar, csak még egy plussz esemény, ami növeli az oldalszámot.
A történeten lehet vitatkozni, kinek tetszik vagy nem tetszik. Ami engem viszont teljesen irritált, az a szöveg. Nem tudom, hogy az eredeti is ilyen rossz vagy csak a fordítás. Néhány mondaton belül keveredik benne mindenféle stílus, értelmetlenül. Nem tudtam rendre térni néhány dolog ill. mondat fellett, mint pl. „lakozást veszünk benned” és még sorolhatnám. Magyarul van ez egyáltalán vagy én vagyok ilyen tudatlan?
Szóval a fordítás pocsék, maga a történet pedig engem nem győzött meg. A regény végén van még egy felhívás, miszerint ajánljuk vagy ajándékozzuk a könyvet ismerőseinknek, barátainknak, írjunk ismertetőt blogunkon. Ne reklámozzuk nyíltan, de meséljük el milyen hatással volt életünkre és ajánljuk, látogassák minél többen a könyv honlapját. Velem sajnos nincs szerencséjük, mert nem tudom őszintén, szívből ajánlani, hogy kézbe vegyétek és olvassátok el a könyvet.

Young, WM. Paul: A viskó. Budapest: Immanuel, 2009.