San Gennaro vére II

Végre sikerült összeszednem a gondolataim és megírhatom kis olvasónaplóm második bejegyzését. Lassan haladtam a könyvvel, de ez igazából nem a könyv vagy az író hibája. De térjünk is a lényegre.

Azt már említettem, hogy a regény az 1940-es évek végén játszódik, amikor is a nápolyi Posillipo egyik kerti házába egy idegen házaspár költözik. Egy ember valahonnan Kelet-Európából, aki "meg akarja váltani a világot" és annak felesége. Bár a regény azzal kezdődik, híre ment az idegenek érkezésének, sokáig fel sem tűnnek ezek a különös személyek az elbeszélés folyamán. A magával ragadó mediterrán vidéket, a nápolyi kisemberek sajátos világát tárja elénk először az író. A citromfákkal, szőlőskertekkel szegélyezett tájat, a hőségben őgyelgő tömeget, a levélhordás fontosságát átélő kancsal postást, a posillipoi fénylő szemű szegény gyerekeket, akik már az anyatejjel magukba szívják a kereskedés minden csínját-bínját, a halaskofát és a mogyoróárust. Azokról az olasz emberekről ír, akik egy vitát műértő gonddal vezényelnek le, mint egy tökéletes operaelőadást.
A regény egyharmadánál talán már kicsit sok is lesz a tájleírásból, a mimózaillatú sós ízű levegőből. Elkezdtem hiányolni a cselekményt. A részletes, egyébként szép leírások, a mindennapok apró mozzanataiban megmutatkozó életképek egy idő után már-már fárasztóakká válnak. Egy igazi cselekmény nélküli írást is lehet élvezni, de ebben az esetben végre jöjjön a történés!
A második részben azonban még következik egy hosszabb rész a nápolyiak és a csodák sajátos kapcsolatáról. A nápolyiak "igazán, szívük szerint, évezredes tapasztalattal csak két dologhoz értettek: a csodához és a készpénzhez." A lehetőségek közül a csodát vélték a legvalószínűbbnek. Valószínűbbnek, mint egy esetleg kínálkozó munkalehetőséget vagy az életkörülmények javulását. A bordélyok és kocsmák közt beékelődött templomok szentjei, már-már családtagként a nápolyiak életének részeseivé váltak. A csodákért alkudni kell velük, üzletet kötni, amolyan adok-kapok alapon. Néha sikerül kialkudni valamit, talán jön egy jel, ámbár ez még nem jelenti, hogy a csoda is bekövetkezik.
Folyt. köv. nemsokára.

Márai Sándor: San Gennaro vére. Budapest, Helikon, 2004.
ISBN 963208849-2

San Gennaro vére I

Olvastam keveset Máraitól, de ezt a regényt sajnos még hallomásból sem ismertem. Eddig. A véletlen hozott vele össze, egy könyvesboltos téblábolás közben vettem észre az egyik polcon. Megláttam, hirtelen felindulásból elvittem. Persze fizettem is érte. 
Röviden, mit lehet tudni a regényről. Nem sorolják Márai jelentősebb művei közé, de egyfajta önvallomásának, az emigráció illetve hontalanság irodalmi kifejezésének tartják. Az író 1952-ben Olaszországot elhagyva az Amerikai Egyesült Államokban, pontosabban New York-ban telepedett le. Itt írt regénye azonban olasz környezetben játszódik. Az 1940-es évek végén járunk, Nápoly és környékének csodálatos mediterrán vidékén. A regényben a nápolyi kisemberek, kiskereskedők, elszegényedett előkelők világát jeleníti meg Márai az olvasó előtt. Valahonnan Kelet-Európából titokzatos menekültek bukkannak fel, egy pár érkezik, akik közül a férfi öngyilkos lesz. Az öngyilkosság okát kutatja egy pap, egy rendőrnyomozó, a hatóság képviselői. 
A következő néhány részes olvasónaplóban talán kiderülnek az okok, miért lett a titokzatos idegen öngyilkos, miért hagyta el hazáját így tiltakozva a kommunizmus ellen, ki is volt ez az ember. Szóval majd kiderül.