Animáció

Ma csak egy rövidke videóra futja bejegyzés helyett. Ajánlom mindenki figyelmébe.

Uršuľa Kovalyk és egy kis szlovák kortárs irodalom

Az Uršuľa Kovalyk írói álnév egy szlovák kortárs írónőt takar, aki feltételezem a legtöbb magyar olvasónak teljesen ismeretlen. Ami nagy kár, mert Kovalyk a legjobb dolgok közé tartozik, amit ez az ország mutatni tud. Persze, nagy szavak, gondolhatja bárki, de Kovalyk tényleg nagyon jól és jót ír. Jómagam két novelláskötetét olvastam eddig, mégpedig a Travesztia show-t és a Hűtlen nők utálják a tojást címűt (utóbbi cím csak saját fordítás).
A két vékonyka kötet legtöbb elbeszélése amolyan az egyik szemem sír, a másik nevet kategóriába tartozik. Néhol megrendítő és elgondolkodtató (női) sorsokat és élethelyzeteket tár elénk, viszont a stílusa magával ragad és rettentő humoros. Gondolom azért fogott meg ennyire, mert bár itt-ott szürreálisak kicsit, mégis amolyan életszagúak a történetek. Humorosak, nevettetnek, elszomorítanak és elgondolkodtatnak egyszerre.
Sajnos az időrendben első kötet tudomásom szerint nem jelent meg magyarul, de a Travesztia show elolvasható Horváth Erika fordításában az AnimaPortál e-könyvtárában.

Kovalyk, Uršuľa: Neverné ženy neznášajú vajíčka. Aspekt: Bratislava, 2002.

Kovalyk, Uršuľa: Travesty šou. Aspekt: Bratislava, 2004.

Morális kérdés

Ha egy 1493-as Schedel-féle Liber Chronicarum oldalaira post-itet (lásd a kép jobb oldalán) ragaszt valaki, az szentségtörés? Vagy épp azt fejezi ki ez a momentum, hogy a muzeális könyvritkaságokat is egyszer azért készítette valaki, hogy tudást adjon vele át és nem kell eltúlzott pátosszal feléjük közeledni? Tanulmányozni kell őket, felfedezni, tanulni belőlük?

Mindenesetre szívesen lennék tulajdonosa egy hasonló könyvtárnak, mint amilyet Jay Walker úr birtokol. Részletes cikk és még több kép a wired.com-on.

Sherlock Holmes és én

Ez a kis könyvecske itt életem első angol nyelvű könyve, amelyiket elolvastam. Igaz, alapfokú angoltudás elég hozzá, igaz, nem sok teret hagy jellemábrázolásra vagy ilyesmi, de a magam módján büszke vagyok erre a teljesítményre. Ha eljön az ideje, olvasok én majd Arthur Conan Doyle-t eredetiben, de addig maradnak a rövidített változatok.

Igazából annak apropóján mondom ezt el, hogy a BBC készített egy sorozatot Sherlock Holmes történeteinek alapján. Nem egyszerű egy ilyen közismert és közkedvelt irodalmi témához nyúlni, de a 2010-es Sherlock jó kritikákat kapott. Sajnos csak egy három részes első sorozatot készült eddig, de jövő őszre várható a következő. Szerintem zseniális lett, mind a feldologzás, mind a színészi alaktások szempontjából. Imádtam az egészet úgy ahogy van. A folytatásra tehát sajnos még egy évet várni kell, de biztos vagyok benne, hogy meg fogja érni a várakozás.

 

Doyle, Sir Arthur Conan: The Hound of the Baskervilles. Oxford: Macmillan, 2005. 

Ex libris-ek a neten

Az ex libris az idegen szavak szótára szerint olyan sokszorosított papírlap, melyet a könyv kötéstáblájának belső oldalára ragasztanak és feltüntetik vele a könyv tulajdonosának nevét is. Összegyűjtöttem néhány ex libris-t  kissé gyermeklelkű blogolvasóknak. Külföldi, angol nyelvű illusztrátorok blogjain találtam őket, mind szabadon letölthetőek.

• Nina Seven
• Craftsanity
• Craft: 
• Gingham Cherry 

Pásztázzuk a netet

Ráakadtam néhány érdekes linkre, amikre megéri rákattintani. Megosztanám azzal, akit esetleg érdekel.

Ezen a listán szerepel néhány könyv, amit szívesen elolvasnék. Ráadásul rengeteg az olyan, aminek a létezéséről eddig nem is tudtam. Lehet inspirálódni, a kategória disztopikus irodalom, juhé!

• http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_dystopian_literature

Goethe-kedvelőknek egy profin megszerkesztett kis irodalomtörténeti adalék. A Frankfurter Allgemeine Zeitung olvasótermét úgy általában érdemes átböngészni, sok érdekes dologra lelhet a keresgélő.

• http://lesesaal.faz.net/walser/zeitleiste.php

Német kortárs irodalom, recenziók és új kiadványok itt:

• http://www.litrix.de/

Még egy kis kortárs irodalom. Igaz magyarul nem találtam semmit, de egyrészt ez még változhat, másrészt gyakorolhatunk idegen nyelveket. Tessék meghallgatni.

• http://archiv.literadio.org/

Novellák és ismerkedés Robert Bloch-hal

Nem tudtam, hogy Robert Bloch írta az eredeti regényt, amiből a Hitchcock-féle Pszicho készült. Nem tudtam azt sem, hogy Bloch rendszeres levelezésben állt H. P. Lovecraft-tal, mint ahogy azt sem, hogy 17 évesen publikált először a Weird Tales-ben és hogy írt néhány részt a Star Trek sorozatba (TOS). Legfőképp pedig arról nem tudtam, hogy Bloch mennyire jól ír. Legalábbis a kötet, amire egy kiárusításon bukkantam, és az ebben összegyűjtött elbeszélések nagy többsége valóban remek. Horror és scifi elbeszélésekről beszélek, izgalmas és lebilincselő történetekről.

A jó elbeszélés attól jó, hogy rövid idő alatt fokozza a feszültséget és a csattanótól a végén szinte tátva marad a szánk. Egyszerűsítek persze. Na de Bloch-nak ez megy. Pontosan ezért tetszett annyira az első novella, a Yours Truly, Jack the Ripper. Legismertebbnek számító történetei is helyet kaptak a kötetben, mint az I Like Blondes illetve a mesteri The Man Who Collected Poe. A horrortörténetek és földönkívülis „mesék“ mellett felbukkan az időutazás témája is (The Past Master), a That Hell-Bound Train pedig a maga nemében gyönyörű történet a boldogságkeresésről és emberi természetről, mégha nem is kimondottan vidám. 

Az ismerkedés Robert Bloch-hal tehát részemről rendkívül jól sikerült. Ahogy mondani szokás, egy jó és tartós barátság kezdete ez.

Bloch, Robert: Vlak do pekla a jiné povídky. Praha: Epocha, 2006.

Az Alapítvány

Isaac Asimov Alapítvány-Trilógiáját kicsit úgy olvastam, mint egy történelemkönyvet. Csakhogy a megszokott történelemkönyveknél azért izgalmasabb volt illetve jobban meg volt írva.

Nemhiába hozzák a regényt kapcsolatba a Római Birodalom történetével, van köztük néhány párhuzam, apró mozzanatok, amire most nem térnék ki részletesen. Esetleg csak olyan érdekességet említenék meg, mint az "első polgár" fogalma vagy a Pax Galactica. De nem ezért juttatja eszembe a történelemkönyveket, hanem mert Asimov egy hosszú, változásokkal teli időszakot mesél el egy jövőbeli galaxis történelméből.

A regény elején az Első Galaktikus Birodalom hanyatlásának kezdetén tart. Hari Seldon, egy pszichohistorikus tudós, a pszichohistória matematikai számításaival arra a következtetésre jut, hogy a birodalom szétesése után egy harmincezer éves kaotikus időszak következik majd. Számításai szerint ez a periódus lerövidíthető ezer évre. Ennek érdekében pedig létrehoz egy kolóniát Terminus bolygóján, az Alapítványt. Az Alapítvány arra hivatott, hogy a jövő nemzedékei részére összegyűjtse a galaxis tudását az Encyclopedia Galacticában. Seldon tervében a lehető legjobb feltételeket próbálja megteremteni ahhoz, hogy ez a barbár időszak ne tartson tovább egy évezrednél. Ez azonban nem merül ki az emberi tudás felhalmozásában, az Alapítványnak illetve mint ahogy később kiderül, a Második Alapítványnak nagy szerepet szán a Seldon-terv megvalósításában. 

Asimov, illetve a regényben a szociológus Seldon, abból indul ki, hogy a pszichohistória segítségével a történelem előre kiszámítható, mert a nagy tömegek reakciói és fejlődése szintén kiszámítható jelenségek. Ìgy aztán a jövő is kiszámítható, előrejelezhető. Érdekes feltevés, ami nem számol azzal, hogy az egyén befolyásolhatja az események lefolyását.

Arra ne számítsunk, hogy ha egy szereplőt megkedvelünk, megtudhatjuk mi történik vele, ha befejeződik a fejezet és hosszadalmas jellemfejlődésen sem megy keresztül egy szereplő sem. Az egyén ugyanis ilyen szempontból nem fontos. Nem fontos azért, mert a pszichohistória szerint a történelem mozgatóereje nem az indivíduum, hanem kiszámítható folyamatok követik egymást. Háború után béke, béke után háború. Leegyszerűsítve persze.

Az egyes fejezetekben, amik legtöbbje először külön elbeszélésként jelent meg, végigkövethetjük az Alapítvány történetét megalapításától kezdve majdnem 380 éven keresztül. Háború a Birodalommal, polgárháború, titkok és intrigák, minden van a regényben, ami izgalmassá teheti azt. Bár a Birodalom újraegyesítéséig nem jut el a történet, a feszültséget Asimov zseniálisan kezeli, úgyhogy a regény végén elismerően (és elégedetten) bólogattam. Elég titkot fedett fel ahhoz, hogy leessen az állam de mégis kíváncsi maradjak az Alapítvány-sorozat többi részére.

PS: Azt hiszem tényleg és véglegesen megszerettem a scifi irodalmat.

Asimov, Isaac: Die Foundation-Trilogie. Heyne Verlag, 2000.

A Vas, vagyis az e-olvasó

Vennék egy olvasót, már egy ideje gondolkodom rajta. Az itthoni kínálat nem túlságosan nagy, sőt, mondhatnám gyatra. Leszűkítettem a választási lehetőséget két olvasóra, de nemigazán tudok dönteni. Mindkettőnek megvan az előnye, árban is nagy a különbség. Gondoltam kikérem a nagyközönség véleményét. Szóval mit gondoltok, nektek melyik tetszik? (Link információkkal, árral a kép alatt.)

 Irex Digital Reader

Bookeen Cybook Gen3 Gold Edition

Mi leszel, ha nagy leszel?

Részemről egyértelmű a válasz. Irodalmi detektív. Miután elolvastam "A Jane Eyre-eset" című könyvet, csak ez a lehetőség jöhet szóba. Izgalmas, eseménydús és vadnyugatian romantikus foglalkozás ez, amitől könyvmolyok sem rettennek vissza.
Már régebben sok helyen, több könyvesblogon olvastam erről a regényről. Elég érdekesnek hangzott a történet, hát megrendeltem már egy ideje és elolvastam.

A főszereplő, Thursday Next, irodalmi detektívként dolgozik egy olyan alternatív világban, ahol az emberek léghajókkal közlekednek, farkasemberek és vámpírok tarkítják a demográfiai statisztikákat és baconisták ölre menve vitáznak a shakespaeristákkal. Az irodalmat itt halál komolyan veszik. Bűnözők pedig irodalmi művek hamisításával és más hasonló bűncselekményekkel keresik a kenyerüket, ezért szükséges ez a fajta detektívmunka. Thursday Next végzi az irodalmi detektívek mindennapi munkáját, majd pedig a bolygó leggonoszabb bűnözőjének, Acheron Hades (beszédes név ugyebár) üldözésébe keveredik. Hades a legyőzhetetlen gonosz, aki bármire képes, zsarol, embert öl, hogy elérje célját. Elképesztő bonyodalmak közepette ill. Next bácsikájának találmányai által sikerül elrabolnia Brontë regényének címszereplőjét. És hogy ez hogy lehetséges? Képzeljük el, hogy létezik egy átjáró az általunk valósnak ítélt világ és fikció közt. Lehetséges közlekedni bármelyik irányba. Ha ezt egy elvetemült és kegyetlen bűnöző teszi, nagy bajt okozhat.

Hogy megtudjuk, mi történik Jane Eyre-ral, Next hogy próbálja elfogni a gonoszt és helyretenni a dolgokat, el kell olvasni a regényt, nem lövöm le a poént. Bele kell merülni az író által kreált csábító világba, mosolyogni az irodalmi utalásokon. Élvezhető, humoros a stílus és végigizgulhatjuk a könyvet. Aztán pedig jöhet a következő regény, mert egy több kötetes sorozatról van szó.

Ki kéri kölcsön az elsőt?

Meseillusztráció

Rábukkantam erre az 1920-ban angol fordításban kiadott francia mesekönyvre "Old French Fairy Tales" címmel. A könyv szerzője Sophie Ségur, a lélegzetelállítóan szép, melankolikus illusztrációk pedig Virginia Frances Sterrett művei. Persze elolvasni is érdemes, de a sok fekete-fehér illetve nyolc színes illusztráció miatt szinte kötelező végiglapozni a könyvet.

 

Old French Fairy Tales

Akinek tetszik Sterrett munkája, egy másik az ő képeivel illusztrált könyvet is elolvashat illetve letölthet.

 

Tanglewood Tales 

Forrás: Internet Archive

Gilbert Keith Chesterton: Brown atya botránya

Forrás 

Nemrégiben hallgattam végig G. K. Chesterton egy ismert figurájának, Brown atyának a történeteit. Egy meleg nyári délutánon egy hangoskönyv jó kikapcsolódásnak ígérkezett és Chesterton elbeszélései nem okoztak csalódást.
 A "Brown atya botránya" utolsóként jelent meg abból az öt kötetből, amelyek elbeszéléseiben Chesterton 1911 óta szerepelteti ezt a katolikus lelkészt. Kedvelem a detektívtörténeteket, ezeken is kellemesen szórakoztam. A jó megfigyelőkészséggel és emberismerettel megajándékozott atya, elmaradhatatlan esernyőjének társaságban elmésen oldja meg a bűnügyeket. Hol egy (látszólag) kommunista bűntény, hol egy szerelmes pár kerül a középpontba, az angol lelkész pedig logikája és említett emberismerete segítségével derít fényt a bűntényekre. Ajánlom nemcsak detektívtörténetek kedvelőinek.

A hangoskönyv letölthető a MEK jóvoltából.

Lemaradás

Rettentő rég nem írtam könyvről, most is csak röviden és a teljesség igénye nélkül szólnék néhány olvasmányomról. Van az úgy, hogy csak ennyire telik.

Douglas Adams: A lélek hosszú, sötét teadélutánja 

Az első rész jobban magával ragadott, de erre sem lehet panaszom. Dirk Gently hozza a formáját. Jó kis repülőtéri robbanással és gyilkossággal veszi kezdetét a regény. Kimondottan tetszett, ahogy az áldozat kávéscsészéjével ül székében, miközben lenyisszantott feje forog a mellette lévő lemezjátszón. A látszólag összefüggéstelen cselekményszálak összekapcsolódnak és jó kis történet kerül ki az író tollából. A douglasi humor még mindig tetszik.



Elfride Jelinek: Kis csukák

Nemigazán értem mit jelenthet a magyar nyelvű cím, de bizonyára én maradtam le valami fontosról. Ami a lényeg, hogy a történet szívbemarkolóan fájdalmasnak tűnt néha olvasás közben, mert, bármennyire is közhelynek hangzik, de igazságokat mond ki. Azonkívül egyenes, józan, már-már rideg az elbeszélésmódja. Ami nekem nagyon tetszett, az a regény nyelvezete. Jelinek elképesztően jól bánik a szavakkal. Néhány rövid és szikár mondattal képes mély nyomot hagyni az emberben.


Emily Brontë: Üvöltő szelek

Ez valami teljesen más, mint az előző könyv. Jó tudni, hogy bármilyen gonosznak is látszon a világ, létezik jó, létezik szerelem, ami változást hoz.
A hangoskönyveket pedig még mindig csak ajánlani tudom.

John Ajvide Lindqvist: Hívj be!

Nekem ezek a vámpíros könyvek nem lesznek a kedvenceim. Nem sikerült befejeznem, valahogy egyszerűen nem érdekelt, nem tudott megfogni. Ami nem megy, azt nem kell erőltetni.

Jöttem, láttam, ... megvettem

Április utolsó hétévégéjén zajlott a Pozsonyi Könyvbörze. Az önkormányzati nyitott napok keretében különböző rendezvényekre került sor a Városi Könyvtárban is, ingyenesen lehetett például beiratkozni. A Klariská utcai könyvtár épületének udvarában pedig könyvbörzét rendeztek, amit nem hagyhattam ki.

Potom 30 centért árulták a könyveket és ha jobban bírja a cipekedést a karom, többet is veszek, mint amennyit sikerült. Hiszen válogatni volt miből bőven. Az asztalok roskadoztak a könyvektől, a földön jó néhány doboz hevert, tömeg is volt rendesen. Szerencsésnek mondhatom magam, mert az első dobozba belenyúlva az első megragadott könyv tetszett, így körülbelül egy órányi keresgélés után menni kellett, különben még további tízet viszek magammal haza. A könyvek közül egyet sikerült elajándékoznom, azt hiszem még örültek is neki. Zsákmányszerzés után még dukált egy finom kávé egy váraljai kávézóban. Apropó, ha valaki erre jár, nézzen be az óramúzeumba, igazi különlegességeket találhat ott. (A gyönyörű rokokó stílusű épületet látni már önmagában megéri.)
Sajnálatomra ilyen börzét csak egyszer rendeznek egy évben. De jövőre mindenképp megyünk megint elrejtett kincseket keresni, az biztos.

mások általam irigyelt zsákmánya

saját szerzeményem

Tavaszhívogató könyvjelző

Book. Book. Book.

 

P. G. Wodehouse: Forduljon Psmithhez!

Megfogadtam, hogy addig nem kezdek új olvasmányba, amíg be nem fejezem azt a fél polcnyi megkezdett könyvet, ami rám vár. Azt hiszem ez most az a kivétel, ami érősíti a szabályt.

Bár szeretem ezt a fajta angol humort, ami az olyan sorozatokat is jellemzi, mint a „Csengetett Mylord?”, ez most nem tudott megfogni. Kicsit sok volt talán az egy regényre eső szélhámosok, csalók és simlis alakok aránya, még ha a maga módján kedves is a történet. Nem sikerült befejezni, félretettem. Talán egy legközelebbi hosszabb vonatútra magamal viszem, amikor az embert nem zavarja, ha néha leejti a könyvet a térdére és elbóbiskol.

Wodehouse, P. G.: Forduljon Psmithhez! Budapest, Ciceró, 2005.

WM. Paul Young: A viskó

Nagyon kíváncsi voltam erre a könyvre, még akkor is, ha az olyasféle reklámszöveg, mint amilyen a hátsó borítón olvasható, általában elrettent az olvasástól, mintsem meghozná a kedvem. Megrázó, lebilincselően izgalmas és izgalmasan provokatív, sőt Demi Moore ajánlja, aki szerint egy sorsfordító erejű olvasmányt tart az olvasó a kezében. Az ilyesmi engem szkeptikussá tesz, de igyekeztem nem tudomást venni erről és mindenféle előítélet nélkül olvasni.

A könyv eleje érdekesnek is tűnt. A mesélő egy barátja, Mack, vagyis Mackenzie Allen Phillips életének egy rettenetes tragédiáját fedi fel lassanként az olvasó előtt. Elmeséli hogy tűnt el Mack kislánya, mesél a gyermekkoráról és apjával való kapcsolatáról. Mack a regény elején levelet kap egy ismeretlen feladótól, aki találkozni szeretne vele. Minden ezzel indul és ez kuszálja össze a dolgokat. Talán a kíváncsiság hajtja, hogy visszatérjen arra a helyre, amely élete legszörnyűbb emlékeit idézi fel benne, a viskóba. Egy hétvégét tölt el ott és egy olyan találkozásban lesz része, amit egyáltalán nem nevezhetünk mindennaposnak. A poént nem lövöm le. Mindenesetre fura dolgok történnek, amik által Mack szembesül saját kételyeivel és fájdalmával.

Kíváncsi lennék, mit gondol a könyvről egy keresztény. Én nem kimondottan hívő lévén bizonyára máshogy értelemzem a dolgokat. Azt értem, hogy az író saját elképzeléseit és világnézetét vetette papírra, amivel persze nem kell egyetérteni, és keverte ezt egy kis fikcióval. Csakhogy bizonyos kérdéseket nekem túl egyszerűen tálal. Olyan témákra, amikről évszázadokon keresztül teológiai viták folytak, két mondatban megoldást kínál. Túl tömören, instant formában. Csak a végeredményt kaptam, hiányzott az a bizonyos pszihológiai fejlődés a főszereplő részéről. Mack bár változáson megy keresztül, de nekem ez erőltetettnek tűnt, a heppiend érdekében történő szükséges.
A regény végén van még egy bizonyára csavarnak szánt esemény, ami szerintem már teljesen felesleges. A B-kategóriás amerikai filmek végén van ilyesmi. Nem is csavar, csak még egy plussz esemény, ami növeli az oldalszámot.
A történeten lehet vitatkozni, kinek tetszik vagy nem tetszik. Ami engem viszont teljesen irritált, az a szöveg. Nem tudom, hogy az eredeti is ilyen rossz vagy csak a fordítás. Néhány mondaton belül keveredik benne mindenféle stílus, értelmetlenül. Nem tudtam rendre térni néhány dolog ill. mondat fellett, mint pl. „lakozást veszünk benned” és még sorolhatnám. Magyarul van ez egyáltalán vagy én vagyok ilyen tudatlan?
Szóval a fordítás pocsék, maga a történet pedig engem nem győzött meg. A regény végén van még egy felhívás, miszerint ajánljuk vagy ajándékozzuk a könyvet ismerőseinknek, barátainknak, írjunk ismertetőt blogunkon. Ne reklámozzuk nyíltan, de meséljük el milyen hatással volt életünkre és ajánljuk, látogassák minél többen a könyv honlapját. Velem sajnos nincs szerencséjük, mert nem tudom őszintén, szívből ajánlani, hogy kézbe vegyétek és olvassátok el a könyvet.

Young, WM. Paul: A viskó. Budapest: Immanuel, 2009.

Bőrbe kötve

Egy ilyen bőrkötést el tudnék képzelni az én gépemnek is. BookBook

Kafka és Prága

Szilveszteri „nagyvilági utazgatásom” egyik állomása a cseh főváros, Prága volt, ahol volt szerencsém barátokkal együtt egy rövid kis látogatást tenni a Kafka Múzeumba. Régi terv volt ez, most szakítottunk rá egy kis időt.

A Károly Híd lábához közeli kis múzeum tulajdonképpen könnyen megtalálható annak is, aki nem ismeri a várost. A múzeum mellett működik egy szuvenírbolt, a múzeumudvar másik felében lévő épületben pedig megtekinthető maga kiállítás. Sajnos a szuvenírekről le kellett mondanom, pedig rengeteg bögre, toll, képeslap és miegymás hívogatott, hogy nyissam ki a pénztárcám.
A másik épületrész két emeletén van nézelődnivaló. Egyedül az volt a baj, hogy a szűk bejárat első kiállított tárgya a „Levél apámhoz” eredeti kéziratának részlete, ami valahogy vonzotta az odalátogatókat. Mindenki ott és azt akarta elmélyülve elolvasni. Így aztán nemhogy nem lehetett megnézni a kéziratot, de a továbbhaladás is nehézkes feladatnak bizonyult.

A kiállítás további része bemutatja a Kafka család genealógiáját, rengeteg fotón keresztül próbálja felidézni a századeleji Prága légkörét és betekintést nyújt Franz Kafka életébe. Eredeti naplórészleteket, kéziratokat, korabeli fotókat és más dokumentumokat, valamint Kafka művei első kiadásának többségét is megtekinthetjük. Kicsit komorra sikeredett, de egyébként hangulatos kiállítás részét képezi több videóprojekció is, és állandó háttérzene fogadja a látogatókat. Különös figyelmet szentelnek Kafka szerelmeinek, egy külön teremben részletesen kitérnek kapcsolataira. Műveiből pedig, a kéziratok és elsőkiadású kötetek mellett, több idézet köszön vissza a falakon és egy egészen eredeti installáció vonultatja fel a kafkai életmű irodalmi szereplőit.
Bár a kiállítás ezen részét nehezen találtuk meg, mert semmi sem jelzi, hogy a terem egyik eldugott szegletében lehet továbbjutni ezekbe a kiállítótermekbe. Azért megtaláltuk.

Azt kell mondanom, teljes egészében tetszett a kiállítás. Több időt kellett volna eltölteni a múzeumban, de sajnos nem volt másra lehetőség, csak sietve végigszaladni a termeken és futni a vonatra. Majd legközelebb. Hiszen terveim szerint lesz legközelebb.