December 24.

Mindannyiatoknak kellemes és szeretetteljes ünnepeket és boldog új évet kívánok!

December 23.

December 22.

December 21.

Szabó Lőrinc:

Élet

Érdemes lesz? érdemes volt?
Görbe, ami egyenes volt.
Hol van erő és szerencse?
Mi taszít ki? Ki vezet be?
Tőle, hozzá, benne, érte,
nála, néki, mégse, mért ne,
ide, onnan, ott is, itt se
majd ha, már most, úgy is, így se,
mindig, egyszer, érthetetlen,
jaj, tovább, nem, az se, nem, nem,
néha mégis, soha többé,
véle, oda, mindörökké:
mennyi megnyílt s elveszett út,
mennyi csapda, mennyi zegzug,
halni lassan, ölni gyorsan,
bent a szívben, kint a sorsban,
s úgy hinni, hogy győztes - vesztes,
eljutunk az egyeneshez:

érdemes volt? érdemes lesz?

December 20.

Friedrich Dürrenmatt: A fizikusok. (Hangoskönyv)

Forrás: Semsakrebsler

Adventi naptár ~ lemaradás

Mivel kicsit lemaradtam az ígért adventi bejegyzésekkel, most röviden, pár pontba sűrítve behozom magam.

• Blog: Balbec Beach. Halál Kelepcében 2.0: átiratok a nagyvilágból
• Hogy itt mennyi minden néznivaló van: Digitális Képarchívum. DKA
• London Review of Books

December 15.

Örkény István:

GONDOLATOK A PINCÉBEN

"A labda egy betört ablakon keresztül leesett az alagsori folyosóra.
Az egyik gyerek, a házmesterék tizennégy éves kislánya, lebicegett érte. Szegénykének a villamos levágta a fél lábát, s boldog volt, ha labdát szedhetett a többieknek.
Az alagsorban félhomály terjengett, de azért feltűnt neki, hogy egy sarokban megmozdult valami.
- Cicus! - szólt oda a falábú házmesterkislány. - Hát te hogy kerülsz ide, kiscicám?
Fölkapta a labdát, s ahogy csak tudott, elsietett vele.
Az öreg, csúnya és rossz szagú patkány - őt nézték cicának - meghökkent. Így még nem beszélt vele senki. Eddig csak utálták, szénnel hajigálták, vagy rémülten elmenekültek előle.
Most jutott eszébe először, hogy milyen más lett volna minden, ha történetesen cicának születik.
Sőt - mert ilyen telhetetlenek vagyunk! - mindjárt továbbszőtte ábrándjait. Hát még ha falábú házmesterkislánynak születik?
De ez már túlságosan szép volt. Ezt már el sem tudta képzelni."

December 14.

Meg tudok tanulni, mondjuk holnapra, olyan jól angolul, hogy probléma nélkül megértsem ezt itt? Nem? Akkor talán holnapután. De mindenképp felírom a karácsonyi listára ezt a könyvet is. Aki pedig érti az angolt, nem úgy, mint én, az hallgasson bele a hangoskönyvbe.

Nick Cave: The Death of Bunny Munro

December 13.

Vasárnapra vers
Várady Szabolcs: Dióhéj 

December 11. + 12.

Van az úgy, hogy az embernek nincs ideje bejegyzést írni. Aztán amikor van idő, akkor meg nem működik, aminek működnie kellene. Tegnap is így esett, ma ezért megintcsak két dologgal tartozom.

Először is egy írót ajánlanék figyelmetekbe.
Arthur Schnitzler bármelyik írásást vettem eddig a kezembe, nem csalódtam benne. A századforduló (nemcsak bécsi) irodalmának egy fontos alakja, akinek "Traumnovelle" c. műve ihlette Stanley Kubrick filmjét, az "Eyes Wide Shut-ot". Az olyan kifejezések írásaival kapcsolatban, mint a társadalomkritika, a forradalmi belső monológ, mint újítás, unalmasnak hathatnak, de művei ízesek, életszagúak és rendkívül élvezhetőek.

Aztán ajánlanék még egy jó kis blogot különleges vagy kevésbé különleges, de mindenféleképp jól megtervezett és összegyűjtött könyvborítókkal, The Book Design Review. Kellemes lapozgatást.

December 10.

"Néha azt szokták mondani, hogy a Szépség csak afféle fölszínes valami. Lehetséges. De legalább nem olyan fölszínes, mint a Gondolat. Nekem a Szépség a csodák csodája. Csak sekélyes emberek nem ítélnek azután, amit látnak. A világ igazi titokzatossága az, ami látható, nem az, ami láthatatlan. Igen, Gray úr, az istenek jók voltak önhöz. De amit az istenek adtak, azt hamar vissza is veszik. Csak egypár éve van, hogy igazán, tökéletesen és egészen éljen. Ha elmúlik az ifjúsága, szépsége is vele vész, és akkor tüstént fölfedezi, hogy nincs több diadal számára, vagy be kell érnie azokkal a nagy győzelmekkel, melyeket a múltjára való visszaemlékezés keserűbbekké tesz, mint a vereségeket. Minden eliramló hónap közelebb hozza önt valami borzasztóhoz. Az idő féltékeny önre és harcol a liliomai és rózsái ellen. Aztán megsápad, arca beesik, szeme elhomályosodik. Iszonytatóan szenved majd... Ó, élje az ifjúságát, amíg fiatal. Ne pocsékolja el napjai arányát, ne hallgasson a szobabölcsekre, ne igyekezzen elhárítani a reménytelen kudarcot, és ne adja oda életét a tudatlanoknak, a közönségeseknek, a hitványoknak. Ezek afféle beteges ábrándok, korunk hamis eszméi. Élje azt a csodálatos életet, mely önben van. Semmi se menjen veszendőbe. Folyton-folyvást új és új meglepetéseket hajszoljon. Ne féljen semmitől... az új hedonizmus - erre van szüksége századunknak. Ön lehet látható jelképe. Az ön egyéniségével mindent megvehet. A világ magáé, egy idényre... Mihelyt megismertem, láttam, egyáltalán nincs tudatában annak, hogy micsoda és hogy mi minden lehet. Annyi minden volt önben, ami elbűvöl engem, hogy éreztem, mondanom kell valamit önnek önmagáról. Arra gondoltam, milyen tragikus lenne, ha szétforgácsolódna. Mert az ifjúsága nagyon rövid ideig tart majd, nagyon rövid ideig. A közönséges mezei virág elhervad, de aztán újra kivirul. Az aranyeső júniusra éppúgy sárgul, mint most. Egy hónap múlva piros csillagok gyúlnak az iszalagon, és leveleinek zöld éjszakája minden évben rengeti majd piros csillagait. De mi soha többé nem kapjuk vissza ifjúságunkat. Az öröm ütőere, mely bennünk lüktet húszéves korunkban, meglassul. Tagjaink elaszlanak, érzékeink megpudvásodnak. Förtelmes babákká fajzunk, és a szenvedélyek emléke riaszt, melyektől túlságosan féltünk, azok az isteni kísértések gyötörnek, melyeknek nem mertünk engedni. Ifjúság! Ifjúság! Nincs is a világon más semmi, csak az ifjúság."

Egy nagy kedvenc, Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe

December 8. + 9.

Tegnap valahogy lemaradtam a posztírással, ma is csak későn jutok hozzá, sajnos ez van. Viszont ma emiatt két dolog jár, mégpedig két link. Amelyiket ismeritek, lehet újra lapozni, amelyiket esetleg nem, akkor tudtam mutatni valami újat.

Élet és Irodalom

The NewYorker - The Book Bench

December 7.

Ma megint elsőbbséget élvez valaki az ablaknyitásnál. Mégpedig Arwen, mert szereti Fodor Ákost.

Kis-reneszánsz

szerelemtõl álmatlan forogtam
hajnalig - akkor
megszámoltam, hogy orrában két luk van.
Mosolyogtam és elaludtam.

December 6.

Ma Aeemitnek nyílik az adventi naptár ablaka:

Canzoni of Ezra Pound

December 5.

 Hercule Poirot

December 4.

 

Benedek Elek: Csudalámpa. A világ legszebb meséi

December 3.

Giuseppe Arcimboldo: A könyvtáros

December 2.

F.A.Z. Romanatlas. Egy kis könyves utazás a világ körül. Válassz ki egy úticélt és nézdd meg miféle könyvet ajánl a világtérkép. Jó kis játék.

Adventi naptár ~ December 1.

A hétvégén volt advent első vasárnapja, ma pedig december elseje van. Ma kell kinyitni az adventi naptár első kis ablakját. Kezdődik (vagy folytatódik) a karácsonyi készülődés és őrület. Csomagolópapír kukkant ki a bevásárlótáskákból és mindenhova dugdossuk a kiválasztott ajándékokat. Készülök az ünnepekre én is. Karácsonyig a blogon is minden nap kinyithattok egy ablakot és találhattok egy apró meglepetést.

A naptár első ablaka egy rövidke idézetet rejt.

Nől a dér, álom jár,
hó kering az ág közt.
Karácsonynak ünnepe
lépeget a fák közt.

Weöres Sándor

G. Meyrink: Panoptikum

Ez a bejegyzés megint csak egy hangoskönyvről szól majd. Nem vagyok nagyon oda a már-már horrorisztikus történetekért, de ez tetszett. Végigizgultam. Gustav Meyrink „Panoptikum”* (Das Wachsfigurenkabinett) c. elbeszélését Wolfgang Gerber tökéletesen adja vissza. Kitűnő hangulatot teremt, érdemes meghallgatni.
Az eredeti szöveg.

* Istenemre mondom, mindehol megnéztem, hogy fordítják az elbeszélést, de nem találtam meg. Ha valaki tudja a pontos fordítást, kérem írjon egy megjegyzést.

Monsieur Valdemar

Este lefekvés előtt egy kis borzongásra vágyva hallgattam meg E. A. Poe „Monsieur Valdemar kóresete tényszerű megvilágításban” (Die Tatsachen im Falle Waldemar) c. elbeszélését. A tényszerű megvilágítás stimmel, ugyanis az elbeszélő, egy hipnotizőr, különös pontossággal és tudományossággal meséli el a történetet, mégpedig egy bizonyos M. Valdemar történetét, akit agóniája alatt hipnotizál a mesélő. A hipnózis alatt aztán különös dolgok történnek a haldoklóval. Izgulhatunk és borzonghatunk egy rövid ideig. Poe ért hozzá, hogy ezt kihozza az olvasóból.

Harry Clarke 1919-es illusztrációja

Itt található az angol illetve a magyar szöveg.

Az elektromos szerzetes és a többiek

"Dirk Gently holisztikus nyomozóirodája" a bűvöletében tartott néhány napig, trolibuszos utakat és edébszüneteket áldoztam rá és bizony kár, hogy olyan gyorsan befejeztem a könyvet. Ugyanis nagyon élveztem.

Van benne minden, amit csak el tudunk képzelni, meg olyasmi is, amit nem. Elektromos szerzetes, gyilkosság, szellem, titok és még jónéhány dolog, de lelőném a poént, ha most mindezt elárulnám.
Elsőre több összefüggéstelennek tűnő szál fut egymás mellett. Megjelenik egy elromlott elektromos szerzetes, aki mindenben hisz, levéve ezzel tervezői válláról a hit minden terhét, nehézségeit. Richard MacDuff  részt vesz a St. Cedds College furcsára sikeredett bankettjén, ahol újra találkozik mentorával, „Reg“ Chronotis-szal. Munkáltatóját, a gazdag üzletembert, Gordon Way-t pedig ezalatt titokzatos körülmények közt megölik. Persze lassan kiderül, minden mindennel összefügg. E holisztikus felfogás értelmében áll Svlad Cjelli (most épp Dirk Gently néven) minden felmerülő problémával szembe, így most is, mikor régi iskolatársának, Richardnak segít tisztázni nevét a gyilkosság vádja alól.

A történet remek és engem magával ragadott. Adams olyasfajta humorral és (valami zseniális!) szarkazmussal fűszerezve beszéli el mindezt, ami miatt a könyve számomra élvezetes és letehetetlen volt. Sokszor megnevettetett és egyben mindvégig fentartotta az elbeszélés során az izgalmat, miközben szépen lassan fényt derített a részletekben rejlő összefüggésekre. Azt hiszem most jöhet a Dirk Gently-történetek következő kötete "A lélek hosszú sötét teadélutánja".

Douglas Adams: Holistická detektívna agentúra Dirka Gentlyho. Pozsony: Slovart, 2009.

Robotok és földönkívüliek

Besuchernek köszönhetően bukkantam rá erre az oldalra. Old Time Radio Programs. X Minus 1. Meghallgathatók és letölthetők az 1950-es évek sci-fi rádiójátékai és még olyan gyatra angoltudással  is eléggé élvezehetőek, mint amilyen az enyém. Mert hát a rádiójáték lényege, hogy nem egyszerűen felolvasott szöveget hallgatunk, hanem van hozzá valami plussz is. Különeges fejezete ez a rádiózás történetének, gondoljunk csak ebben az összefüggésben az 1938-as "Világok háborúja" adaptációra ill. az ezzel kapcsolatos botrányra. Orson Wellesnek bejött, mégha az állítólagos tömegpánik, amit a hangjáték okozott, kicsit ferdített igazság is. 
A lényeg, hogy ez a kollekció élvezhető, eredeti, kellemes időtöltésre számíthatunk. Aki pedig nem tud dönteni, melyikkel kezdje, Besuchernél találhat ajánlót a hangjátékokhoz.

Könyvet a falra

Van, hogy nagyon tetszik a borító, vagy a kedvenc könyvet még nézegetnénk egy kicsit elolvasás után. Esetleg ha már a könyvespolc sem elég, hogy tároljuk a köteteket, akkor tegyük ki őket a falra, képkeretbe.

Valami más

Mostanában Douglas Adams írásaival fekszem és kelek, az ebédszüneteim nagy részét könyvek fölött töltöm. Épp Dirk Gently történeteit falom, majd írok is róla, és közben már keresem, honnan tudom megszerezni a "Galaxis útikalauz stopposoknak" egyes részeit. Amúgy van már hatodik kötet is, itt lehet utána nézni.
Na és akkor szembe jön velem ez, itt.

  

Hát nem néz ki tök jól? Jó lenne ebben a hideg időben ilyen izében olvasgatni.

Beszterce ostroma

Vendégposzt, írta Arwen:

Mikszáth Kálmán a 19. század legolvasottabb írója volt, s egyben az én egyik kedvenc íróm is. Annyira szereti saját regényeit, szereplőit, szinte eggyé válik velük és csak mesél, mesél, olyan átéléssel, hogy az olvasóit is magával ragadja és lehetetlenség letenni a regényeit. Róla és regényeiről is csak pozitív fényben tudok beszélni.

A Beszterce ostroma az író egyik legbohókásabb regénye. Hőse Pongrácz István a józanság és az őrület határán borotvaélen táncoló várúr, aki birtokán középkori szokások szerint éli életet, mindezt persze a 19. században. Pongrácz grófot környezete őrültnek tartja, és mindezt csak azért, mert ő más, máshogy gondolkodik, máshogy cselekszik, mint az emberek általában szoktak. És, mint tudjuk ez az életben is így van, a tőlunk nagyon-nagyon eltérő embert (aki mindig kilóg a sorból) nem tudjuk tiszta szívvel elfogadni, a szívünk mélyén különcnek, furcsának tartjuk ket. Magunkat meg persze az elfogadhatók, a tökéletesebbek sorába soroljuk. Pongrácz is egy ilyen sorból kilógó figura, aki mindenkit meghökkent maga körül. Néha mi, olvasók is őrültnek tartjuk, néha sajnáljuk, megértjük őt, néha meg csak mosolygunk rajta. Egy azonban biztos, mindenféleképp érdemes elolvasni az ő élétének történetét, márcsak azért is, hogy rájöjjünk, mi melyik oldalon állunk. Mi vagyunk a hétköznapi, szabályok szerint élő, átlagemberek? Vagy éppen az „őrült Pongrácz Istvánok“ sorát bővítő különc fura figurák? Hm?

A másik ok, hogy miért olvassuk el a történetet: választ kapunk Mikszáthtól arra a kérdésre is, hogy lehetünk-e boldogok különc életmóddal, vagy, hogy egyáltalán ki a boldogabb, az „őrült“ vagy a „normális“?

Irodalmi Nobel díj 2009

Herta Müller 

Ars Poetica

Megtudtam mikor lesz az Ars Poetica, innen. Találkozunk valamelyik este.

Borítós

A neten böngészgetve, meg egyébként is, rengeteg szemetgyönyörködtetö dolgot lehet találni. Ezen felbuzdulva posztolok be ide egy újabb borítós bejegyzést, mert ugyebár az a bizonyos esztétikai élmény igenis fontos lehet egy könyvnél, még akkor is, ha nem ez alapján válogatjuk meg az olvasmányainkat.

Van köztük ilyen is, olyan is, mindenki döntse el, neki melyik a kedvence.

Peter Thomas: Frau Wirtins Gemäldegalerie. Eulenspiegel Verlag, 2009.

Poggio Braccioloni: Elméncségek. Kalligram, 2009.

W. J. T. Mitchell: Bildtheorie. Suhrkamp, 2008.

Heinrich Hoffmann: Dukatenbilder. Suhrkamp, 2008.

Programajánlóféle

Végre megint olvasok és van időm írni is. Röviden folytatnám a bejegyzések sorát egy rövidke őszi programajánlófélével.

Közzétették a Deutscher Buchpreis 2009 hat döntősének listáját. Ki nyeri el az év németnyelvű könyvének járó díjat, a frankfurti könyvvásáron jelentik majd be.

Pozsonyban is "zajlik az irodalmi élet", hogy a Modorosblogba illően fejezzem ki magam.

Szeptember 30. és október 4. között bemutatják az Anasoft litera döntőseit és egy fesztivál keretén belül sor kerül felolvasóestekre, beszélgetésekre és filmvetítésekre, de koncertre és színházi előadásokra is ezalatt a néhány nap alatt. Érdemes ellátogatni az Ex Libris és Ex Café-ba, ahol a döntősök és a nyertes tart majd felolvasáestet három estén át.

November 5. és 8. között pedig a pozsonyi Bibliotéka könyvvásárba nézhetünk el, ezt most én sem akarom kihagyni.

Az Ars poetica-ra valamikor októberben kerül sor, de a pontos dátumot nem sikerült kiderítenem. Mindenesetre biztosan részünk lehet a workshopok és filmvetítések mellett néhány jól sikerült irodalmi estben is, úgy mint tavaly. Mindez a költészet jegyében.

A Goethe Intézet rendezvényeiből a következőket emelném ki. 

• Dr. Roman Halfman: A Kafka-probléma. Ha írók Kafkát olvasnak. felovasás, szeptember 23.
• Nyelvek napja, szeptember 26.
• Anke Faust felovasóestje, szeptember 28.

Minderről itt. 

A pozsonyi Magyar Kulturális Intézet legközelebbi vendége Cserna-Szabó András író, gasztronómiai újságíró. A beszélgetésre Irodalom és mámor címmel szeptember 21-én kerül sor. Szerintem a pogácsa és bor még mindig elengedhetetlen kelléke az irodalmi esteknek, bár már rég nem jártam arra.

Röpke felvetés

Új hír, Ernest Hemingway KGB ügynök volt, állítja a The Guardian. A "The Rise and Fall of the KGB in America" c. könyv írói szerint Hemingway a 40-es években a szovjetek ügynökeként tevékenykedett.

Tulajdonképpen nem is írnék erről a röpke hírről, csak eszembe jutott ezzel kapcsolatban egy-két kérdés. Máshogy nézünk e tény (ha valóban tényként kezeljük) tudatában az író műveire? Kell egyáltalán máshogy nézni rájuk? Mennyire vesszük komolyan? Moralizálunk vagy nem?

Lábjegyzet

Rendkívül idegesítő egy dolog, ha a fordító a könyvben a megjegyzéseit benne hagyja a szövegben, egyszerű zárójelbe teszi őket és nem űzi azokat az oldal aljára, lábjegyzetbe. Zavar, ronda, megtöri a szöveg anyagát. Különítsük el, ami nem a szerző tollából való. Maradjunk kérem a lábjegyzetnél.

Új a könyvespolcra

Ha esős időben sétálgatsz a városban és hirtelen erős késztetést érzel rá, hogy betérj egy könyvesboltba (pedig most tényleg nem szabad könyvet venni!), hívogat, csalogat a kitárt ajtó, akkor engedj a kisértésnek és LÉPJ BE! Mert kiárusítás van. Vehetsz potom 1-2 euróért könyveket. És akkor marad pénz arra, hogy megvedd azt is, amire épp nem vonatkozik az árleszállítás. Szóval igazából nem túlköltekeztem, hanem spóroltam. (Nehogy azt mondjátok, ez amolyan kitekert női logika, mert megsértődöm.)

Bloch, Robert: Vlak do pekla. (The Best of Robert Bloch) Praha: Epocha, 2006. 

Cviková, Jana – Juráňová, Jana – Kobová, Ľubica: Histórie žien. Aspekty písania a čítania. (Nők történelmei. Az írás és olvasás aspektusai) Bratislava: Aspekt, 2007.

Barbery, Muriel: Pichľavá elegancia. (L'élégance du hérisson - A sün eleganciája) Bratislava: Mladé letá, 2006.

Külcsín, belbecs

Utoljára többek között arról is írtam, hogy nem tartom különösebben fontosnak egy könyv borítójának milyenségét. Szeretném ezt a gondolatot kiegészíteni, mert ez így nem teljesen igaz ill. félreérthető.

Az egész gondolatmenet abból indult ki, hogy elkezdtem a Glennkill c. könyvet olvasni. Ennek apropóján megkerestem, létezik-e szlovák fordítás (persze csak cseh fordítást találtam, mi mást). Elszörnyedtem a borítók közti különbségen.
Amellett még mindig kitartok, hogy a külcsín csak másodlagos, vagy harmadlagos a döntésnél, elolvasom-e az irományt vagy nem. De talán egy minimális esztétikai élményt elvárhatunk. Persze az sem mindegy, mit ígér a borító. Ha lányregényt keres valaki a könyvespolcon, nem lexikonokra hasonlító kötetet vesz a kezébe. Amolyan nonverbális kommunikáció ez is, mint az uniformis. Annyi mondanivalója kell, hogy legyen a csomagolásnak, hogy tudjam körülbelül milyen zsáner is ez, hova tudom nagyjából besorolni.

Aztán ott van az a dolog az esztétikai élménnyel. Ha összehasonlítom e konkrét regény cseh és mondjuk német vagy török kiadását, azt hiszem látható a különbség:

Az utolsó kötet valami rettenetesen néz ki. Nyoma sincs valamiféle harmóniának, összeszedettségnek, színek és formák egységének, ami jót tenne a szemnek. Kár érte.

Legközelebb felteszek valami különlegesen tetszetős vagy épphogy nagyon ronda talált borítót. Magam is kíváncsi vagyok, mit találok.

Tükrök és szemfényvesztés

Régi lemaradásomat most behoznám, idetennék egy bejegyzést végre valamiről, amit a közelmúltban olvastam. Meglátjuk, hogyan sikerül. Szóval írjunk egy kortárs, stílusalkotónak tartott, sztárolt angol író egy kötetéről.

Neil Gaiman azzal keltette fel az érdeklődésemet, hogy legtöbbször ódákat zengenek róla, rengetegszer belebotlik az ember, ha böngészik a neten. Aztán kaptam kölcsön egy könyvet.

A "Tükör és füst" novellák és versek gyűjteménye, az eredeti 1998-ban jelent meg. A magyar fordítás, amit a kezemben tartok, 1999-es kiadású. Szerintem egy borító lehet akármilyen, nekem személy szerint végül is mindegy, hogy illik-e a könyvhöz, mert úgyis a szöveg számít. A borító "csak" elad (bár igaz, van hogy nem azt ígéri, amit kapunk). Olvasóként az én saját szempontomból viszont ez legtöbbször nem fontos. De ebben az esetben kicsit zavar a kék nő fekete fehérneműben, valahogy nem jön be. Inkább kinyitom a könyvet, beleolvasok.

Nem kis várakozással indultam neki a dolognak, féltem, hogy csalódom, de nem. Trollok, ördögök és más furcsa szerzetek, mesebeli jelenetek, nem kis melankóliával átszőve. Gaimannél úgy tűnik nem takarított ki rendesen "Az álomseprő". Igaz, nem lett belőle egy halandzsázó őrült, de elég porcica és piszok maradt nála, hogy éberen ne szabaduljon teljesen az álmok szerzeteitől.

A kötet szerkezete érdekes. Nem kedvelem a bevezetőket, de Gaimannek különös érzéke lehet hozzájuk. Kis mesélés, kis ars poetica, kis önirónia. Minden novellához rövid kommentár jár, érdekes háttérinfomáció. Mintha bennfentessé tenne minket ezáltal, mintha magyarázna nekünk icipicit,  bár ez nem jelenti, hogy ezek a megjegyzések számunkra mindenképp fontos információt tartalmaznának. Viszont Gaiman engem teljesen meggyőzött arról, hogy nekem is írónőnek kellene állnom:

"Még mindig nem sikerült meggyőznöm magam, hogy ez igazi foglalkozás, de mást már túl késő: olybá tűnik, sikerült végül olyan pályát választani, amihez nem kell korán fölkelnem. (Gyermekkoromban a felnőttek azt mondogatták, ne találjak ki dolgokat és figyelmeztettek, mi minden történhet, ha nem hagyom abba. Tapasztalataim alapján az, hogy sokat utazom külföldre, és nem kell túl korán fölkelnem.)"

Az említett szempontokat figyelembe véve, komolyan elgondolkodom ezen a lehetőségen. De térjünk vissza a novellákhoz, amik között néhány vers is el van bújtatva. Történetei hangulatát és stílusát sajátosnak,  egyedinek tartják a maga műfajában. Mivel nem ismerem ki magam az irodalom eme műfajában, így hiszek a többieknek. Az biztos, hogy furamód élethűen álomszerű történeteit minden valóságtól való elrugaszkodása ellenére el lehet hinni. Ez a jó a történetekben úgy álatalában. A tény, hogy Mrs. Whitaker, a nyugodt természetű, angolosan udvarias hölgy, kandallópárkányán nyugszik a Szent Grál, teljesen elfogadhatónak tűnik számomra ("Küldetés"). Egyszerűen jól van megírva.

A címben említett tükrök, amit bűvészek illúziókeltéshez és trükkökhöz használnak, a történetekben is hasonlóan működnek. Olyasmit mutatnak, ami van, de mégsincs. Bár hamis képet láttatnak a valósághoz képest, alapjában véve létező dolgokat ferdítenek el. A "Hó, tükör, almák" is hasonlóan működik. A kitalált történetet, ami eleve illúzió a valósághoz képest, még egyszer elferdítve teljesen új lehetőséget, ha úgy akarjuk, új igazságot mutat meg. Az egyik legjobb novellának tartom a kötetben (nem úgy, mint a "Bay Wolf"-ot).

A történetek közül nekem néhány melankolikus, néha egész pozitív kicsengésűnek tűnik. Ahol gonosz van, ott van jó is. Ahol alakotváltó ördög ront az emberekre, ott van macskaként megjelenő védelmező őrangyal is ("Az ajándék"). De semmi sem fekete-fehér, a Gaiman-novellák sem azok. Nem szeretném értékelni, miféle helyet tölt be ez a kötet vagy Gaiman a fantasy kategóriájában, mert nem értek hozzá. Mindenesetre a novellák kellően abszurdak, már-már groteszkek ("Leszállítjuk, nagykeráron", "Változások"), mégis van igazságtartalmuk, mondanivalójuk, néhol meseszerűek ("Baglyok leánya", "Troll"), búskomorak, meglepőek és elgondolkodtatóak, így aztán nem nehéz szeretni őket.

Neil Gaiman: Tükör és füst. Budapest: Benefícium, 1999.

Testi szépség

Rövid látogatás a neten kávézás közben. Eredmény: Karinthy Frigyes: Testi szépség

Traumnovelle

" ... ich ahne, daß die Wirklichkeit einer Nacht, ja daß nicht einmal die eines ganzen Menschenlebens zugleich auch seine innerste Wahrheit bedeutet.«
»Und kein Traum«, seufzte er leise, »ist völlig Traum.«"

Arthur Schnitzler: Traumnovelle

Edgar Allan Poe: Az ovális arckép

Egy rövidke elmélkedés következik az művészi alkotások, az irodalom és a nő kapcsolatáról. A teljesség igénye nélkül.

Rendkívül érdekesnek tartom azokat a műveket, amelyekben egy képzőművészeti, esetleg zenei alkotás válik irodalmi témává, vagy gabalyodik a történetre úgy, hogy szerves részét képezi annak, nemcsak egyszerűen röpkén felemrülő téma az elbeszélés során. Akár az alkotás maga a történet. Nem kevés érdekes példa akad erre, mint például Oscar Wilde nagyszerű "Dorian Gray arcképe" c. regénye, Gert Hoffmann "Vak vezet világtalan" c. elbeszélése vagy  Honoré de Balzac "Az ismeretlen remekmű"-ve. Szegedy-Maszák Mihály írt e különös kapcsolatról egy esszét, melyben többek között megemlíti Poe 1842-es rövidke elbeszélését, "Az ovális arckép"-et is.

Ebben az elbeszélésben is egy képzőművészeti alkotás jelenik meg, ami egyfajta Pygmalion-átiratként olvasható. Az elbeszélő egy útja során kénytelen az éjszakát egy elhagyatott kastélyban tölteni, ahova szolgája tör be, hogy ne kelljen sebesülten az éjszakát a szabad ég alatt töltenie. Az elhagyatott kastélyban betéved egy furcsa hangulatú, gazdag berendezésű szobába, ahol nagyszámú, gazdag díszítésű keretbe foglalt festményt talál. Szemlélődés közben felfedezi egy fiatal nő arcképét. Bár félálomban veszi észre a csodálatos képet, hirtelen felriadva élőnek tűnik számára a festmény, csak a képkeret tudja meggyőzni, hogy nem élő embert lát. Egy kis poe-i borzongatás. Majd utánaolvas egy könyvben a ritka szépségű lány történetének, tulajdonképpen egy történetet mesél el a történeten belül. Kiderül, a lány egy tehetséges festő felesége volt, egy élettel teli fiatal nő, aki gyűlölte vetélytársát, férje szenvedélyét, a művészetet. Mégis megengedi, hogy a festő modellje legyen. A művész tökéletesen akarja megjeleníteni a készülő képen a nőt, míg ő napról-napra szomorúbb, élettelenebb. Egyre megszállottabban dolgozik tehetségének és szerelmének bizonyítékán. Minél szenvedélyesebben dolgozik, annál inkább tűnik el kedvese arcáról az élet. Az utolsó ecsetvonással, a mű befejeztével az asszony meghal. Itt a vége, fuss ...

A nő ugyebár gyakran az inspiráció forrása az alkotó (férfi) számára. Ebben az esetben belefolyik a képalkotás folyamatába is, úgymond saját életével kelti életre a festményt. Miután a festő elfordítja tekintetét a kedvesétől, eltekint valódi személyétől, a nő által képviselt szépség és életerő veszélybe kerül. A művészi folyamat során pedig visszafordíthatatlanul életével fizet az alkotás sikeréért.
Azt mondjátok, túl kitekert ez az elmélet? Ha az életerő eltolódik az élőről (a modellről) az élettelenre (a festményre), logikusan ez egyikük végét jelenti. A fiatal feleség nem osztozhat a képben felpislanó életen. Hogy a nő hány történetben "fizet meg" valamiképp a férfi művészi szenvedélyéért, erre is találunk néhány példát a világirodalomban. Ha a festő modellként tekint szerelmére, ez a két dolog mintha nem férne meg egymás mellett. Ha a nő mássá válik, mint saját személye, helyet kell adnia annak, amit reprezentálni kénytelen. Hálás alapanyag ő, aki szinte bármilyen dolog szimbólumává tud válni. Poe kifejezésre juttatja ezzel az elbeszéléssel azt, hogy ha a nő modellként szolgál a festménynek, ami a tökéletes szépséget, az életet akarja visszadni, elveszti azt, ami a képen visszatükröződik. Ha csak szimbolikusan is, de elveszti saját egzisztenciáját, személyiségét, az általa reprezentált fogalom, jelen esetben a tökéletes szépség és életerő, hordozójává válik. Ha ez átkerül róla egy másik dologra, elveszti létezésének alapját és belehal.

Edgar Allan Poe Válogatott művei. Budapest: Európa, 1980.

 

San Gennaro vére II

Végre sikerült összeszednem a gondolataim és megírhatom kis olvasónaplóm második bejegyzését. Lassan haladtam a könyvvel, de ez igazából nem a könyv vagy az író hibája. De térjünk is a lényegre.

Azt már említettem, hogy a regény az 1940-es évek végén játszódik, amikor is a nápolyi Posillipo egyik kerti házába egy idegen házaspár költözik. Egy ember valahonnan Kelet-Európából, aki "meg akarja váltani a világot" és annak felesége. Bár a regény azzal kezdődik, híre ment az idegenek érkezésének, sokáig fel sem tűnnek ezek a különös személyek az elbeszélés folyamán. A magával ragadó mediterrán vidéket, a nápolyi kisemberek sajátos világát tárja elénk először az író. A citromfákkal, szőlőskertekkel szegélyezett tájat, a hőségben őgyelgő tömeget, a levélhordás fontosságát átélő kancsal postást, a posillipoi fénylő szemű szegény gyerekeket, akik már az anyatejjel magukba szívják a kereskedés minden csínját-bínját, a halaskofát és a mogyoróárust. Azokról az olasz emberekről ír, akik egy vitát műértő gonddal vezényelnek le, mint egy tökéletes operaelőadást.
A regény egyharmadánál talán már kicsit sok is lesz a tájleírásból, a mimózaillatú sós ízű levegőből. Elkezdtem hiányolni a cselekményt. A részletes, egyébként szép leírások, a mindennapok apró mozzanataiban megmutatkozó életképek egy idő után már-már fárasztóakká válnak. Egy igazi cselekmény nélküli írást is lehet élvezni, de ebben az esetben végre jöjjön a történés!
A második részben azonban még következik egy hosszabb rész a nápolyiak és a csodák sajátos kapcsolatáról. A nápolyiak "igazán, szívük szerint, évezredes tapasztalattal csak két dologhoz értettek: a csodához és a készpénzhez." A lehetőségek közül a csodát vélték a legvalószínűbbnek. Valószínűbbnek, mint egy esetleg kínálkozó munkalehetőséget vagy az életkörülmények javulását. A bordélyok és kocsmák közt beékelődött templomok szentjei, már-már családtagként a nápolyiak életének részeseivé váltak. A csodákért alkudni kell velük, üzletet kötni, amolyan adok-kapok alapon. Néha sikerül kialkudni valamit, talán jön egy jel, ámbár ez még nem jelenti, hogy a csoda is bekövetkezik.
Folyt. köv. nemsokára.

Márai Sándor: San Gennaro vére. Budapest, Helikon, 2004.
ISBN 963208849-2

Linkek

Találtam néhány érdekes oldalt, blogot, ahonnan mindannyian kedvünkre csemegézhetünk, ha éppen az olvasás kínja gyötör minket. 

Ide érdemes elkukkantani, ha épp e-book-ot keresünk vagy virtuális könyvespolcot akarunk magunknak építeni stb. Sok jó információ egy helyen.

• 80 Online Resources for Book Lovers

A következő link egy tök jó ötleten alapszik. Kellene ilyesmi itthon is. Tudjuk, mit olvas az utca embere a buszon, villamoson? Van egy csoportnyi emberke, akit ez érdekel és bizony meg is lesi, mit olvasnak a többiek. Saját tevékenységüket "amatőr, villám olvasásszociológiának" nevezik. Kis bejegyzések arról, mit olvas a negyvenes hölgy a villamoson, vagy a tizenéves fiú a sarki buszmegállóban.  

• Mit olvas az utca embere?

Felvágósoknak. The New York Times.

• NY Times

Van ilyen? Lehet (biztosan) én vagyok tudatlan, létezik egy blogkereső, a Miner.hu könyv melléklete, ahol a magyar nyelvű könyvekkel foglalkozó blogokat gyűjtötték egy helyre, váltak azok ezáltal kereshetővé. Ez itt a minden blogok tudója. 

• a Miner.hu könyv melléklete

Végül, de nem utolsósorban, a The Celebration of Women Writers. Nemcsak linkeket és biográfiai, bibliográfiai adatokat gyűjt női írókról, de azok műveit is meg lehet itt találni. Albániától Zimbabweig mindenféle ország írónői képviselve vannak online elérhető írásaikkal, életrajzokkal. (Amúgy az oldal az Online Books Page együttműködésével készül.)

• The Celebration of Women Writers

A költészet napján

Ady Endre: Nem élek én tovább ...

Nem élek én tovább,
Csupán addig élek,
Amíg a szívemből
Felfakad az ének;
Amíg a lelkemet
Sírhatom a dalba,
Amíg lángra gerjeszt
Ihletés hatalma;
Amíg titkos órán
Reám száll a bánat,
Feketén, komoran,
Mintha a világnak
Végzetszerű átkát
Csakis én érezném,
Tépődve annyi bús,
Megfejtetlen eszmén. 

Nem élek én tovább,
Csupán addig élek,
Míg vérező szívvel
Ezernyi kétség közt
Még mindig remélek.
Míg az örök eszmét,
Míg az örök szépet
Keresem, imádom,
Míg egy ábrándvilág
Lesz az én világom,
Melyet én kormányzok,
Melyet én teremtek,
Amelyről dalaim
Annyi szépet zengnek. 

Nem élek én tovább,
Csupán addig élek,
Amíg szerelmemért
Szerelmet remélek;
Amíg mint eszménykép
Ragyog le szívemnek
Szentelt oltárára
A nő, a teremtés
Legszebb koronája. 

Nem élek én tovább,
Nem élek csak addig,
Amíg a szívemen
Ezer kínos kérdés
Keresztül nyilallik;
Amíg nyugodalmat
Egy percre se leltem,
Amíg egy világért
Gyötrődik a lelkem. 

...De ha az életnek
Piszkos, jeges árja
Magával ragadna
S kialudnék tőle
Szivem régi lángja;
Hogyha örök hitem,
Hogyha minden vágyam
Örökre elszállna
S annyi tépő kétség,
Siratott reménység
Fás közönnyé válna;
Na titkos órákon
Nem szállna szívemből,
Nem zengne ajkamon
Biztatón az ének -
Ne éljek én tovább,
Mit adhat már akkor
Énnekem az élet?!...

Szemle

Megjelent a márciusi Irodalmi Szemle. 

San Gennaro vére I

Olvastam keveset Máraitól, de ezt a regényt sajnos még hallomásból sem ismertem. Eddig. A véletlen hozott vele össze, egy könyvesboltos téblábolás közben vettem észre az egyik polcon. Megláttam, hirtelen felindulásból elvittem. Persze fizettem is érte. 
Röviden, mit lehet tudni a regényről. Nem sorolják Márai jelentősebb művei közé, de egyfajta önvallomásának, az emigráció illetve hontalanság irodalmi kifejezésének tartják. Az író 1952-ben Olaszországot elhagyva az Amerikai Egyesült Államokban, pontosabban New York-ban telepedett le. Itt írt regénye azonban olasz környezetben játszódik. Az 1940-es évek végén járunk, Nápoly és környékének csodálatos mediterrán vidékén. A regényben a nápolyi kisemberek, kiskereskedők, elszegényedett előkelők világát jeleníti meg Márai az olvasó előtt. Valahonnan Kelet-Európából titokzatos menekültek bukkannak fel, egy pár érkezik, akik közül a férfi öngyilkos lesz. Az öngyilkosság okát kutatja egy pap, egy rendőrnyomozó, a hatóság képviselői. 
A következő néhány részes olvasónaplóban talán kiderülnek az okok, miért lett a titokzatos idegen öngyilkos, miért hagyta el hazáját így tiltakozva a kommunizmus ellen, ki is volt ez az ember. Szóval majd kiderül. 

VillanySpenót

Magyarszakosok már biztosan legyintenének, hogy ááá, ezt már ismerem, de nekem ez újdonság. Az Élet és Irodalom említi itt a Villanyspenótot, ami elég jó találmánynak tűnik, és itt lehet böngészni. A Wikipediához kifejlesztett keretrendszer, a MediaWiki elvére épít. Nem rossz kis irodalomtörténeti összefoglaló minden érdeklődőnek. A főoldalon verssel köszönt és Szegedy-Maszák Mihály "A magyar irodalom történetei-t", jegyzeteket és mások puskáit lehet nézegetni benne, ha az embernek nincs sajátja. Megéri lapozgatni, nézelődni, mégha nem is magyar irodalomból készülünk államvizsgára vagy más akrobatikus gyakorlatra. Érdekes, érdemes.

A könyv hónapja

Március a könyv hónapja. Illenék talán röviden megemlékezni róla.
Sokkal különlegesebb nem lesz ez a hónap, mint a többi. Sajnos. Feltehetöleg nem lesz sem idöm, sem energiám ellátogatni valamelyik rendezvényre, valamelyik könyvtár kiállítására vagy felolvasóestjére. Kár.
Végülis bármelyik (vagy mindegyik) hónap lehetne a könyvé, arról most nem értekeznék miért fontos egyáltalán, hogy legyen a könyvnek hónapja. De az. A lényeg, hogy valamilyen módon mégiscsak meg kellene adni a módját, valami érdekeset mégiscsak kellene csinálni.
Talán végre rászedhetném magam, hogy megírjam a következö értelmesebb bejegyzést. Elmúlhatna a lustaság. Végigolvashatnám a polcon porosodó, csak mellékesen átlapozott könyvek egyikét. Meghosszabíthatnám végre a könyvtári tagságomat. Jól esne pokrócba csavarva a kényelmes fotelben egy csésze tea mellett felolvasni valakinek. Talán pont itt az alkalom, hogy ezt végre meg is tegyem.

Ha már itt tartunk, megemlíteném, hogy március 23.- 29. között tart a szlovákiai könyvtárak hete. Nézzetek körül, mi történik a könyvtárakban a környéketeken. Lehetséges, hogy találtok valami kedvetekre valót. Legalább a hónapok/évek óta magunknál tartott, vissza nem vitt könyveket szolgáltassuk vissza az intézményeknek. Most nem kell büntetést fizetnünk, ez is valami. :)

Csináld magad könyvborító

Az ötlet innen jött. Albumborítóval már próbálkoztam, most kicsit átalakítva az alapötletet, csináltam egy könyvborítót. Na ilyen lett. Először jött a könyv címe, a kép csak aztán került kiválasztásra. Persze teljesen a címtől függetlenül, véletlenszerűen. A képen látható felirat mégis teljesen passzol a címhez. Na pont ezért bírom a véletlenszerűséget :) 

Bevásárlólista

1 db olvasólámpa

1 db Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül

1 db Földényi F. László: Melankólia

1 db James Joyce: Ifjúkori önarckép

1 üvegcse szemcsepp fáradt szemekre

[majdnem megvettem Kafka privát könyvtárának teljes bibliográfiai jegyzékét német és cseh nyelven, de aztán úgy gondoltam elolvasom még azt a néhány a polcomon porosodó könyvet tőle, amit még nem sikerült. először azt, amit saját maga írt, csak aztán azt, amit olvasott : )]

Földi paradicsom

Ugyebár az interneten sok-sok érdekes dolgot fel lehet fedezni. Mindenki a saját érdeklődési körén belül keresgél, könyvmolyok könyvesblogokat olvasgatnak. Így találhatnak rá erre, magára a földi paradicsomra. 

ANTONIN ARTAUD levele Anaïs Nin-hez

Párizs, 1933. május 18.


Számlálatlan embert vittem már, férfiakat és nőket, e csodálatos festmény elé, de ez az első eset, hogy előtte állva valakit a művészi érzület úgy megérintsen és felzaklasson, akár a szerelemben. A maga érzékeit megrázta ez a látvány, én pedig rögtön észrevettem, hogy magában a test és a szellem milyen rettentő módon össze van kötve, ha egy tisztán szellemi benyomás ilyen hatalmas vihart volt képes elszabadítani a szervezetében. Ám ebben a szokatlan házasságban mégis a szellem jár a test előtt, ő az uralkodó, és úgy is kell lennie, hogy végül teljesen az uralma alá vonja. Oly dolgok egész világát érzem magában, melyek csak arra várnak, hogy megszülessenek, ha megtalálják a számukra alkalmas ördögűzőt. Maga nincs ennek teljesen tudatában, de egész szellemével őket hívja, és főleg minden érzékével, az ön női érzékével, mely magánál szintén szellemi.
Ebből kifolyólag magának értenie kell az engem átjáró nagy, fájdalmas örömöt és a megdöbbenést is, hogy ily módon találkoztam magával: egyszerre úgy látom, végtelen érzelmi magányom kitöltődött, hajszálpontosan, hermetikusan megtelt (minden irányban), mégpedig oly módon telt meg, mely megrémít, a végzet hozta ezt, mely fölötte áll mindannak, amiről álmodhattam, és mindannak, amiről már lemondtam a reménytelenségben; és mint minden, amit a sors hoz, mint minden, ami elkerülhetetlen és az ég akarata szerint való, mindez mindenen keresztül és minden ellenére érkezik, habozás nélkül, magától értetődő módon, azonnal, visszakozás nélkül, hogy vele szemben bármily félelem hiábavaló! Azt kellene hinnem, hogy a csodák valóban léteznek e világban, ha nem gondolnám, hogy sem ön, sem én nem származunk teljesen e világból, és ez, ez a túlságosan tökéletes találkozás az, ami megdöbbent, és ami úgy nehezedik rám, mint a fájdalom. Aztán ott van az is, hogy a lelkem, egész életem megvilágosodások és elborulások sorozata, és hogy eme elborulások, melyek bennem játszódnak, ugyanúgy lejátszódnak körülöttem is, és mindent megfertőznek, amihez hozzáérek, s így senki számára, aki hozzám közelít, nem lehetek más, mint örökös csalódás. Maga már láthatta, hogy ott, ahol néhány ponton csodás intuícióim, afféle felkavaró látomásaim adódnak, más pontokon csupán homályos árnyék és ostobaság vagyok, a legegyszerűbb dolgok is kisiklanak a kezeim közül, és különösen finom megértés szükséges ahhoz, hogy valaki elismerje, elfogadja ezt a kettősséget, mikor az árnyak rátelepszenek mindazokra az érzelmekre, melyeket jogos volna elvárni tőlem. Rengeteg dolog rémületesen közös bennünk, de legfőképpen: a csendünk. A maga csendje éppen olyan, mint az enyém. És maga az egyetlen ember, aki előtt a saját csendem nem tölt el szégyenkezéssel. A maga csendje heves, szenvedélyes csend, melyben úgy érezni, a világ esszenciái kavarognak, hihetetlenül élőnek érzem, olyan mint egy szakadékra nyitott csapóajtó, melyben a föld csendes és titkos mormolását hallani. Amit mondok magának, abban semmiféle fölöseges költészet vagy mesterkéltség nincsen, ön is tudja. Mindössze megpróbálom lefordítani néhány erőteljes benyomásomat, melyek teljesen reálisak, de olyan dolgokra vonatkoznak, melyekről általában nem szokás beszélni. Amikor a pályaudvar peronján azt mondtam magának: olyanok vagyunk, mint két elveszett lélek a végtelen űrben, ugyanezt a mozgalmas csöndet éreztem közöttünk, mely beszélt hozzám, és amelytől zokogni tudtam volna örömömben. Ön a bennem lévő legjobbat és legszörnyűségesebbet állítja szembe, és érzem, hogy egyedül maga előtt nem kell szégyenkeznem emiatt, vad, erőszakos öleléseket akarok magától, be akarok hatolni magába, meg akarok magában pihenni, és azt akarom, hogy érezzük a teljességnek ezt a rezgését, maga és én, ezt a rezgést, mely a szellem dolgait a napvilágra hozza. Egyedül magával nem értelmetlen az ölelés, mely ellentétes magnetizmusokat szorít egymáshoz, melyek tökéletes ciklusban egyesülnek. Jóllehet ön ugyanonnan jön, ahonnan én, mégis képes volna megadni nekem mindent aminek híjával vagyok, képes lenne egésszé tenni engem. Ha a szellemünk ugyanazokért a képekért lelkesedik is, ugyanazon formákat, jelenéseket kívánja fizikailag és testileg, maga mégis a melegség, míg én a hideg vagyok, maga a változékony, a lágy, az érzéki, a símogató, míg én vagyok a merev kovakő, az elmeszesedett, fosszilis növényzet, az obszidián, a megkeményedett ásvány. Egy erőszakos, és mindkettőnk fölött álló szükségszerűség hajtotta magát felém, és maga azonnal tudta ezt, látta csodálatos hasonlóságunkat, látta mindazt a jót, amit tehetek magával, és mindazt a jót, melyre ön hivatott, hogy velem megtegye, de rettegek, hogy ahogy bizonyos pillanatokban én is vak vagyok, talán a végzet magát is vakká teszi, hogy hirtelen elveszti a kapcsolatot e felfedezéssel, ezzel az élettel, mely az egekbe ragadhatna engem, vagyis félek, hogy önt egyszer csak vissza ne húzza a teste, olyannyira, hogy már meg sem ismer engem, vagy hogy az egyik olyan pillanatban, mikor nem vagyok önmagam, a csalódástól nem fog újra rám ismerni, hogy újra, és visszavonhatatlanul elveszítem. Ez csak a kezdete valami csodálatosnak, ami egy egész életet betölthet, és ezt lelkem minden őszinteségével mondom magának, minden elképzelhető komolysággal és súllyal, ami csak kitellik tőlem, egy hete, holnap lesz egy hete, hogy úgy éreztem, az életem gyökeresen megváltozott, tegnap pedig materiális módon is felszenteltetett ez a gyökeres változás. Írjon nekem, írjon nekem egy emberi, hiánytalan levelet, melyben megjelöli az árat, melyet egyesülésünknek szab, és az okokat, melyek miatt azt mondja, nem mindenben szabad megbíznia bennem. Amikor arra kérem, jelölje meg az egyesülésünknek szabott árat, arra akarom vezetni, képeket villantson fel előttem, képeket, melyekben a mi saját életünket látom tükröződni. Tegnap óta egy nő ajkainak íze követ mindenhová, de mint egy eszme, mint egy esszencia. Ez az íz már nem a test dolga, meztelenül tárja elém egy egész lélek értelmét, és egy olyan titkos élet dolgaira tanít, melyet nélküle nem ismerhetnék. Van egy nevem, melyet anyám adott nekem négy éves koromban, és amelyen csak a legbelsőbb bizalmasaim szólítanak: Nanaqui. Ebben a névben benne van minden ártatlanságom és minden, ami a legtisztább az életemben.

Nanaqui.

A fordítás innen való.

Amour fou

Marguerite Duras:

A szerető / L’Amant

Véleményem szerint az embert nagyban befolyásolja az a tény, melyik könyvet olvasta először e

gy bizonyos szerzőtől. Meghatározza kedvelni fogjuk-e, olvasunk-e tőle még valaha bármit is, meghatározza elvárásainkat a következő kézbe vett könyvnél. Marguerite Duras-nál nekem a fent említett regény azt hiszem jó választásnak bizonyult. Eléggé kíváncsivá tett, kíváncsivá az írónő művei iránt, és egyben kíváncsivá az élete iránt.

Ez az 1984-ben megjelent könyv hozta el Marguerite Duras számára a világhírnevet. Talán nem is csoda, hiszen egy ilyen könyv bizonyos aspektusok szerint ténlyeg eladhatónak bizonyulhat. Akár botrányosnak is nevezhetnénk a témáját, ha álszentek lennénk. Mint tudjuk, sex sells. Hogy ez ebben az esetben mennyire mondható igaznak, nehéz megmondani, nem is szeretnék ilyen fejtegetésekbe bonyolódni. Hatásvadásznak és számítónak azért nem nevezném Duras-t, regénye ahhoz túl őszinte és kemény. Érzésem szerint nem azért választ ilyen témát, mert az kifizetődőnek bizonyulhat, hanem mert mondanivalója van, elszámolnivalója saját magával.
És hogy miről is számol be?

Duras autobiografikus írásában elsősorban saját gyermekkorába tér vissza, amelyet a századelő Francia Indokínájában töltött. Innen 17 éves korában költözött Franciaországba. Az öregedő írónő ebben a könyvében a Mekong deltáját, Saigont és a gyarmati élet sajátos világát eleveníti fel maga előtt.
A történetet több szálon vezeti. Struktúráját tekintve a regény visszaemlékezésekből, önelemzésekből, rövid elbeszélések és leírások váltakozásából áll. E váltakozó képek elsőre talán összefüggéstelennek tűnő füzéréből építkezik, ezek adják a mű sajátos ritmusát. Nem követ egyenes vonalat, Duras képeket és történeteket kapcsol össze, mintha egy naplót lapozgatna. Ezen elbeszéléstechnika segítségével fejezi ki formailag azt a gondolatot, amit a regényben le is ír. "Az én életemnek nincsen története. Nincs élettörténetem. Középpontja se volt soha. Nincs út, nincs vonal. Csak tágas terek vannak, ezek azt sugallják, hogy ott volt valaki, de nem igaz. Ott soha nem volt senki."

Úgy tűnhet, hogy a regény középpontjában egyértelműen a tizenéves lány egy nálánál idősebb férfival való kapcsolata áll. A dúsgazdag kínai férfival való viszony valóban fontos része a regénynek. Ez az egyetlen olyan történet, ami lineárisan halad előre, így kiemelt helyet kap az elbeszélés során. Olyan komoly témát vet fel ezzel a viszonnyal és a gyermekprostitúcióval kapcsolatban, ami talán senkit sem hagy hidegen. Mégsem hagy minket az első pillanattól kezdve kérdőjelek nélkül és egyértelműen állást foglalni. A belső élmények leírása és az érzelmi felvetések kicsit bonyolultabbá teszik számunkra a véleményformálást. De Duras semmiképp nem keres kibúvókat, kritikus önmagával és környezetével szemben is. Néha tárgyilagosan szemlélődik, néha őszintén és keserűen gyón. Válaszokat keres, egyben rámutat saját ébredező sexualitása és a testi gyönyör felfedezésére.

A regényt viszont nem lehet csak erre az egy mozzanatra koncentrálva értékelni. Ugyanilyen fontosnak tartom anyjával és fivéreivel való kapcsolatát is, ami korántsem volt felhőtlen. Anyja halála után könnyebben reflektál kettejük viszonyáról, mint ahogy azt maga is bevallja. Akit nem szeretsz, akit kitöröltél életedből, arról könnyen írsz, írói témává válik az egykor valós személy. És bizony Duras kegyetlenül őszinte, húsbavágóan az. Saját maga előtt rendezi kapcsolatát a szinte gyűlölt idősebb testvérrel. Anyja elnyomott és nem tudatosított betegségét boncolgatja. Felhagy az örökös hallgatással, amivel a tulajdonképpen elviselhetetlen családi légkört próbálták elviselhetővé tenni. Leszámol mindazzal, amit a szeretet nélküli otthon miatt elszenvedtek.

Különös és elgondolkodtató betekintést kaphatunk e rendkívüli írónő legalább ennyire rendkívüli életébe. Ha meg lehet egyáltalán röviden fogalmazni, milyen is egy jó regény, talán azt mondanám, olyan, aminek az utolsó mondata még sokáig cseng a fülemben. Ha becsuktam a könyvet, még percekig ülök felette elgondolkodva és nézem a borító hátsó lapját. A szerető mindenképp egy ilyen regény.

Mascha Kaléko

Die Ich-Brille

Wie sehr sich der Mensch auch bezwinge:

Er liebt sich, und Liebe macht blind.

Mir scheint oft, wir sehen die Dinge,

Ganz ehrlich gesagt: wie wir sind.

Mascha Kaléko

Első bejegyzés

"Végülis senki nem hallhat ki többet a dolgokból, így a könyvekbõl sem, mint amennyit már tud."

Friedrich Nietzsche